Csányi: az év végén 12 országban lesz jelen az OTP

Elmondta: még 3 bankot venne az OTP a régióban, aztán megáll az akvizíciókkal a hitelintézeti csoport.

Arra a kérdésére, miért lesz megállás, Csányi Sándor egy idézettel élt, miszerint Churchill annak idején Európa felosztása után azt mondta, „ebéd után jön az emésztés”.

Jelezte: ehhez hasonló most az OTP helyzete, mivel a magyar bank jelentősen bevásárolt az európai bankpiacon, sok munkát igényel a megvett bankok integrálása, most is több mit 300 OTP-s kolléga dolgozik külföldön. Emellett Magyarországon az elmúlt 20 év legnagyobb IT-projektje indult el az OTP-nél, folyik a bank teljes újraszabályozása.

Csányi Sándor jelezte: a felvásárlásoknak azonban még nincs vége, szavai szerint a megállás után még egy nagyot nekirugaszkodik majd az OTP, mivel a következő 3-5 évben jelentős konszolidáció jön még az európai bankpiacon, ebben pedig az OTP is részt kíván venni.


Hirdetés

Az azonnali fizetési rendszer július elsejei bevezetéséről az elnök-vezérigazgató azt mondta, több tesztelésre lenne szükség. Példaként elmondta, hogy az OTP-nél több mint 160 rendszert kell összehangolni a több millió lakossági ügyfél miatt.

Johancsik Tibor, a bank vezérigazgató-helyettese kijelentette: az OTP mindenben meg fog felelni a követelményeknek, de szakemberek szerint a jelenleg tervezettnél több tesztelésre lesz szükség ahhoz, hogy megnyugtatóan lehessen elindítani a rendszert.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb