Jelentős összegű támogatást gyűjtött a partiumi református egyházkerület az üldözött keresztényeknek

Nyolcmillió forintnak megfelelő támogatást gyűjtött híveitől a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az üldözött keresztények megsegítésére. Az összeget képletesen pénteken adta át Csűry István püspök Azbej Tristannak, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárának.

Csűry István az esemény alkalmából szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a partiumi református magyarságra is nyomás hárul identitása miatt, ezért át tudja érezni az üldözöttek sorsát. Megjegyezte: a feltámadásban hívő ember nemcsak azt tudja, hogy Krisztus nevében üldöztetés van, hanem azt is, hogy a Krisztust követő ember megmenekül a halálból, mert örök életet kap. A püspök kitért arra is, hogy németországi püspök társai vonták kérdőre, hogy miért támogatja a magyar kormányt, és a hívek körében is kezdetben értetlenség fogadta az adománygyűjtést, mert az emberek azt gondolták, hogy a migráció támogatásához kér segítséget az egyház. Végül aztán sikerült eloszlatni az értetlenséget. Az összeg 2018 utolsó négy hónapjában gyűlt össze.

Azbej Tristan államtitkár megköszönte a támogatást, és elmondta: a Partiumban gyűjtött összeg – az adományozó szándékának megfelelően – azt a célt fogja szolgálni, hogy a Szíriából elüldözött, jelenleg menekülttáborokban élő keresztények visszaköltözhessenek szülőföldjükre.

Hozzátette: az általa vezetett államtitkárság mindig megkérdezi az üldözött keresztényeket, hogy miben segítheti őket, és legtöbbször a szülőföldjükre való visszatéréshez kérnek segítséget, hiszen ott szeretnének továbbra is élni, ahonnan az Iszlám Állam vagy más dzsihádista szervezetek elüldözték őket.

Azbej Tristan hangsúlyozta: ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, több mint 245 millió ember szenved kereszténysége miatt, és súlyosbítja helyzetüket, hogy a nyugati világ nem mutat szolidaritást az üldözött keresztényekkel. Hozzátette: vannak ugyan olyan egyházi civil szervezetek, amelyeket foglalkoztat a kérdés, de Magyarország az első olyan ország, amely kormányzati szinten is kezdett foglalkozni a témával. Emlékeztetett rá: 2016-ban a kormány helyettes államtitkárságot hozott létre, és elindította a Hungary Helps programot, ma pedig már államtitkárság foglalkozik az üldözött keresztények támogatásával.

“Ki merjük mondani, hogy mi egy keresztény kultúrájú nemzet vagyunk, ezért erkölcsi kötelességünk, hogy az üldözött keresztényeket segítsük” – fogalmazott Azbej Tristan.

Forrás: MTI (kép)

Iratkozzon fel hírlevelünkre