Új tulajdonosa van a Budapest Honvédnak

Az új tulajdonos és a futballklub hétfő reggeli közleménye szerint a befektetőcég a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét vásárolta meg a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra.

Hemingway korábban a magyar sajtóban többször úgy nyilatkozott, hogy tízmillió euróért hajlandó lenne megválni a klubtól.

Az új tulajdonosok – a tájékoztatás alapján – az utánpótlásképzés további fejlesztése mellett, az európai kupaszereplést biztosító helyezés elérését tűzték ki célul úgy, hogy közben a klub kiegyensúlyozott és nyereséges gazdálkodása fennmaradjon.

A Budapest Honvéd utánpótlásközpontja, a Magyar Futball Akadémia Budapesten 2019. január 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű Quinex America LLC befektető társaság 2006-ban vette meg a nagy múltú klubot, mely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett. Az eddigi tulajdonos időközben felépítette a „hazai utánpótlásképzésben meghatározó szerepet betöltő Magyar Futball Akadémiát”.

„Örömmel tölt el, hogy a munkám eredményeként a Honvéd ismét a magyar labdarúgás egyik legstabilabb hátterű és legsikeresebb klubja lett, méltó régi hírnevéhez. A legbüszkébb mindazonáltal nem is a magyar bajnoki címre vagy a kupagyőzelmekre vagyok, hanem hogy sikereinket jelentős részben a Magyar Futball Akadémián folyó kimagasló szakmai munkára, az ott képzett fiatal magyar játékosokra tudtuk alapozni” – idézte a közlemény George F. Hemingwayt, a klub eddigi tulajdonosát.

„Egyértelmű célunk, hogy a Magyar Futball Akadémia korszerűen felszerelt utánpótlásközpontjában még több fiatal magyar játékos tehetsége bontakozhasson ki, akik később a felnőtt csapatba felkerülve, nemzetközi szintű játékosokká váljanak. Ez a Honvéd és ez a magyar labdarúgás érdeke egyaránt” – hangsúlyozta Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel, a metALCOM Zrt. – az 1999-ben Szentesen alapított, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég – meghatározó tulajdonosai.

A tájékoztatás kitér rá, hogy az új tulajdonos a játékoskeret és a szakmai feltételek további erősítése mellett a stabilitást is kiemelten fontosnak tartja.

„Kevesen tudják, hogy a Honvéd az elmúlt évek kiemelkedő teljesítményét úgy érte el, hogy közben nyereségesen gazdálkodott. A szakmai sikerek fenntartása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a klub anyagi stabilitásának megőrzését, piaci bevételeinek erősítését, hiszen hosszú távon csak így maradhat versenyben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért” – mondta Makra Zsolt, a Metalcom csoporthoz tartozó vevő, a Reditus Equity Zrt. vezérigazgatója.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb