Hivatástisztázó utazás volt! – Azbej Tristan az S4C-nek

Különleges delegáció utazott Magyarországról Afrikába, amely részben kormányzati-politikai, részben egyházi küldöttség volt. Milyen jelzővel írná le az útjukat? Misszió? Hivatalos látogatás? Netán ezek különleges egyvelege?

A humanitárius misszió kifejezés írja le a legjobban ennek a többcélú útnak a lényegét, ezért is volt ennyire színes a küldöttség. A kezdeményező Hölvényi György, az Európai Parlament képviselője volt, aki Brüsszelben zászlóvivője az üldözött keresztények védelmének, valamint általában véve a humanitárius kérdéseknek. Az egyik legkiemelkedőbb helyszín, Hardi Richárd szemklinikájának meglátogatása és támogatása is az ő javaslata volt. A misszióhoz csatlakozott Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes is, akiknek ez már sokadik lelkipásztori útjuk volt nehéz sorsot viselő keresztény testvéreinkhez. Az út célja tehát kettős volt; egyrészt kifejezni egy lelki közelséget a szenvedőkkel, másrészt elhozni Magyarországra az üldözött keresztények, a nélkülözést szenvedők tanúságtételét.

A legkézenfekvőbb módon az én részvételem magyarázható: a Hungary Helps Program keretében már megvalósult támogatások helyszíneire látogattunk el, megvizsgálva, mennyire voltak sikeresek ezek a programok, másrészt támogatást vittünk Hardi doktor úr szemklinikájának. Kenyában pedig azt vizsgáltuk, milyen ügyek mellé állhatunk oda a jövőben. Olyan lehetőségeket kerestünk, amelyek segítenek megelőzni a migrációt, támogatják a helyben való boldogulást és valós segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek, köztük a szenvedő keresztényeknek. Egyúttal Magyarország diplomáciai kapcsolatait is erősítettük.

Már az első válaszában kétszer is említette Hardi Richárd szemklinikáját. Miért fontos egy kongói klinika magyar támogatása?

A választ Hardi Richárd személyének bemutatásán keresztül szeretném megadni. Ő olyan honfitársunk, akit nyugodtan nevezhetünk hősnek! Az igazi evangéliumi szemléletet követve úgy végez hatalmas szolgálatot az emberekért, hogy arról csak kevesen tudnak. Huszonhárom éve költözött Kongóba azért, hogy embereket gyógyítson és életeket mentsen. A szakmájában rendkívüli elismertségnek örvendő szemorvos, e mellett katolikus misszionárius. A fővárostól messze él, egy közel kétmilliós nagyvárosban, az általunk megszokott infrastruktúra teljes hiányában. Ivóvízhez például forralás útján jut, áram az otthonában naponta mindössze néhány órán keresztül van. Mindezek ellenére két évtized alatt felépített egy szemklinikát, ami nem azt jelentette, hogy jobb lett az ellátás, hanem azt, hogy egyáltalán lett szakrendelés. A praxisába nyolcmillió ember tartozik. Ha ő nem lenne, egy közel Magyarországnyi népességnek egyáltalán nem lenne ellátása. Évente több ezer embernek menti meg a látását, ami a helyi viszonyok között azt jelenti, hogy az életét is. Nap mint nap több mint egy tucat műtétet végez el. Mindezt levetett nyugati műszerekkel, a célra éppen elégséges alapterületű épületben. A Hungary Helps Programnak köszönhetően most új épületszárnyat emelnek, amelyben a műtétek fognak zajlani. Ennek alapkövét mi magunk rakhattuk le, ami szintén megtiszteltetés volt, és egyúttal átadtuk a magyar kormány adományát.

Megrendítő volt látni azt a hálát, amivel felénk fordultak a személyzet tagjai és a betegek egyaránt.

A program jelentőségét mutatja az is, hogy a szemklinika képes elvégezni olyan beavatkozásokat, amelyek egész Kongóban kizárólag itt valósulhatnak meg – ne feledjük, egy nyolcvanmilliós országról beszélünk!

Meglátogattak egy különleges, gyermekeket segítő komplexumot is, amelyről olyan videókat töltöttek fel a közösségi oldalakra, amik az európai ember asszociációs rendszerétől idegenek. Egy árvaházról ritkán jut eszünkbe a vidámság, az éneklés, az öröm. Hogyan élték meg ezt a helyszínen?

Az árvaházat, óvodát és iskolát is magába foglaló intézmény a kongói főváros, Kinshasa egyik nyomornegyedében működik, ottani gyerekeket fogadnak be. Jártunk más nyomornegyedekben is, ezek az élmények a sokat látott, válságövezetekben is gyakran megforduló delegációs tagoknak is megrázkódtatást okoztak. Afrika népességrobbanást él át, nyomornegyedeiben pedig rengeteg magára hagyott gyerek tengődik, akiknek nincs jövőképük, nem látnak kiutat. Rossz higiénés körülmények között, AIDS-fertőzött területeken élnek, a szó szoros értelmében szeméttelepeken alszanak. Bandák szerveződnek, sokan halnak közülük erőszakos halált. Jártunk egy katolikus misszió által működtetett árvaházban, ahol megmutattak nekünk egy „adománydoboz” névre keresztelt edényt. Ebben olyan kések és kábítószerek voltak, amiket a hozzájuk érkező gyerekek hoztak magukkal, a belépéskor le kellett adniuk őket – egyfajta mementóként őrizték meg. Van egy népszerű kábító anyag, amit sok gyerek használ, de nem a bódító hatása miatt, hanem azért, mert mellékhatásként elnyomja az éhségérzetet, ám a vegyszer eközben maradandó károsodást okoz az agyi működésben. Jártunk bádogvárosokban, ahol egy-két matracon, egy izzó fényében, csatornázás nélkül élnek a családok. A szennyvíz a kunyhók között folyik végig, sok a fertőzés.

Ilyen helyen épült a Magyar Állam 2012-ben nyújtott adományából az Afrikáért Alapítvány komplexuma, ahol több osztálynyi gyermek tanul és tucatnyi árvát nevelnek. A nyomor mellett és ellenére azonban az afrikai emberekből és különösen a gyerekekből hihetetlen mértékű életöröm sugárzik. Olyan vidámságot tapasztaltunk, ami nagyon ritka. Ilyenkor az európai ember rádöbben, hogy mindazok, amit eddig a saját problémáiként élt meg, nem feltétlenül nevezhetők valóban problémának és hogy milyen hálásak lehetünk már magáért a létezésünkért is. A gyerekek és a tanárok egy kisebb műsorral fogadtak és magyarul köszöntöttek minket. Az iskolában egyébként kiemelt szerepe van a vallásos nevelésnek. Alapfilozófiájuk, hogy a sikeres életre való felkészítéshez a számítástechnika és a hittan oktatása nélkülözhetetlen. Az árvaházban különösen megérintett Böjte Csaba találkozása az árvákkal és gondozóikkal, hiszen Erdélyben ő maga is árvákat nevel.

Mint említette, a jövő támogatási projektjeinek feltérképezése is céljuk volt. Ahogy élményeiről mesél, számos ötlet merül fel, mi mindent lehetne tenni – persze az sem várható el, hogy Magyarország oldja meg Kinshasa vagy Nairobi összes problémáját.

Szeretnénk életeket menteni, de nem a magyarországi szociális-humanitárius feledataink kárára. Nem tudjuk a válságokat egyedül megoldani. Azt szeretnénk elérni, amit sikerült például az iraki támogatások révén a Ninive-fennsíkon; bemutatni a hatékony és eredményes segítségnyújtás módozatát, amelyet mások követhetnek. E szempontból kiemelt az Iszlám Állam által lerombolt és a Hungary Helps adományából újjáépített Tell-Aszkuf település példája, amely költséghatékony és sikeres projekt volt, majd ezt látva, egy nálunk sokkal nagyobb forrásokkal rendelkező nagyhatalom a mi példánk alapján indított hatalmas lélegzetvételű programot. Az ilyen helyzeteket és lehetőségeket kerestük Kongóban és Kenyában is. Olyan programokat szeretnénk indítani, amelyek a valóban szükséget szenvedőknek nyújtanak támogatást, ahol életeket lehet menteni és ahol van eszközünk arra, hogy segítsünk. Nagyon fontos a keresztény egyházak szerepe, akik közvetíteni tudnak és minden rászorulóhoz el tudják juttatni a segítséget. A szűrés folyamán fontos szempont az is, hogy a magyar emberek érdekét is szolgálja, vagy azáltal, hogy megelőzi a migrációt, vagy úgy, hogy hazánknak elismertséget szerez a nemzetközi térben. A nyomornegyedekben élő, leszakadó fiatalok felkarolásán kívül az olyan kenyai határterületek mentén, ahol megjelent a szélsőséges iszlám radikalizmus, azon keresztül pedig a terrorizmus, olyan projektek támogatását fontoljuk, amelyek képesek mindezt megfékezni.

Ez egy küzdelem a szélsőséges radikalizmus és a kereszténység, valamint minden más, jó érzésű közösségek között. Ebben a küzdelemben helyt kell állnunk, a mi eszközünk pedig soha nem az erőszak.

Amit helyben kértek ennek kapcsán, hogy segítsük az oktatást, hiszen az iszlám radikalizmus jellemzően az iskolázatlan, írástudatlan, szegény fiatalok közül toboroz, vagy ilyen családoktól vásárolnak a terroristák gyerekkatonákat. Ezért most azt vizsgáljuk, milyen oktatási programokat tudunk ezekben a határövezetekben támogatni.

Nagyon izgalmas útitársai voltak. Kíváncsi vagyok, hogyan dolgozták fel együtt a látottakat, mikről beszélgettek például két állomás között!

Nagyon hálás vagyok ezért az utazásért, mert eltölteni egy bő hetet Szabolcs atyával, Csaba testvérrel, nekem is lelki épülést jelentett. Több munkatársam is velünk utazott az államtitkárságról és egyfajta hivatástisztázó útként jellemeztük egymás között az afrikai missziót. Lelki támpontokat kaptunk a hivatásunkkal, a munkánkkal kapcsolatban. Az út mélységéhez hozzájárult az is, hogy a két atya gyakran mutatott be szentmisét. Volt, hogy a szálláshelyen, máskor Richárd testvér személyes kápolnájában, vagy éppen egy repülőtér imaszobájában gyűltünk össze misére. Az ő habitusuk segített megfelelő lelki keretbe helyezni az élményeket.

Hatalmas élmény volt egyébként, hogy sikerült megtalálnunk a személyes kapcsolat lehetőségét azokkal az emberekkel, akikkel találkoztunk. Azok a falak, amelyek az öltönyben megjelenő, „különböző dolgokat megtekintgető fontos emberek” és a helyiek között azonnal felépülnek, itt nem jelentek meg. Utcagyerekekkel beszélgettünk a fociról, Csaba testvér magasba emelte őket, mint otthon, a saját árváit szokta, Szabolcs atya kihívta a keményfiúkat szkanderbajnokságra, Hölvényi képviselő urat meghívták kártyapartira. Kölcsönösen sokat jelentettek ezek a személyes kapcsolódások. Fontos volt számukra, hogy a fehér ember partnerként tekintett rájuk és nem volt leereszkedő, nem akart másnak mutatkozni.

Nem szabad elfelejtenünk az utazás diplomáciai jelentőségét sem, hiszen találkoztak a kongói apostoli nunciussal és a nairobi érsekkel is. Ezeken a találkozókon rendre szóba került a Hungary Helps alapfilozófiája. Hogyan viszonyultak ehhez a tárgyalópartnerek?

Leszögezem: mi nem karitatív szervezet vagyunk, hiszen a Hungary Helps állami program. Az egyik alapvetésünk: tedd a jót és beszélj róla! Be kell mutatnunk ezt az összmagyar programot diplomáciai partnereinknek is, azért, hogy kövessék a példánkat és azért, hogy

a világ tudjon róla; a magyar emberek szolidárisak, sokat tesznek a szenvedőkért. Mivel a magyar adófizetők pénze van a programban, reflektorfénybe kell helyeznünk, pláne, hogy sok rágalom éri méltatlanul a hazánkat, melyek hamisan az együttérzés hiányát róják fel.

Bemutattuk tehát, mit és miért teszünk, miért akarjuk megelőzni a migrációt és milyen eszközöket alkalmazunk ennek érdekében. Általános elismerés fogadta a programot. Volt olyan támogatottunk, aki azt mondta: a Hungary Helps a reményt és az életet jelenti. Sokan fogalmazták meg abbéli meggyőződésüket, hogy a magyar mintát kellene követniük más nyugati országoknak is.

A magyar kormánynak továbbra is az az álláspontja, hogy a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt Európába hozni. Találkoztunk a kenyai keresztény képviselőkkel is, akik nemrég Magyarországra látogattak. Bár ma a kereszténydemokrata politizálásra sokan botránykőként tekintenek – sokszor magukat kereszténydemokratának mondó politikusok is – mi kitartunk amellett, hogy ez nem hittérítésről szól, hanem arról, hogy a politikánkat a keresztény társadalmi tanításra alapozzuk. Ennek alapján közelítünk meg gazdasági, társadalompolitikai, külpolitikai kérdéseket is. Kevesen vagyunk így a világban, ezért jó, hogy vannak elkötelezett szövetségeseink, mint például Kenya, amely Afrikában kulcsország és egyre fontosabb tényező. 

Vágvölgyi Gergely

A képek forrása: Facebook, Hungary Helps – Magyarország Segít, Azbej Tristan.