„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”
A lengyel–magyar barátság napjának története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm pedig március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnappá március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját.
A magyarok és a lengyelek közt rövidebb ideig már a középkorban is voltak összekapcsolódások. A két ország először Nagy Lajos uralkodása idején került perszonálunióba egymással, majd később Jagelló Ulászló koronája alatt egyesültek a magyar és a lengyel érdekek.
A kora újkorban aztán mi adtunk nekik egy meghatározó, erőskezű uralkodót Báthori István erdélyi fejedelem személyében. Egy évszázaddal később viszont ők segítettek nekünk és az európai hatalmaknak abban, hogy közös erővel kiűzzük az Oszmán Birodalmat az országunk területéről. Egyes feltételezések szerint ebből a korszakból származhat a „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát” mondás is.
A 18. század végén a környező hatalmak nyomása végül Lengyelország felosztásához vezetett. Függetlenségük visszaszerzéséhez több, mint egy évszázad kellett nekik. Időközben pedig ugyanerre törekedtünk mi is, csak már nem a törökökkel, hanem a Habsburgokkal szemben.
Ez a közös cél eredményezte azt, hogy együtt harcoltunk velük 1848-49-ben is. A lengyeleknek ekkor saját hazájukban nem volt alkalmuk megteremteni a nemzeti függetlenséget, ezért meglévő erőikkel inkább a mi szabadságharcunkat segítették egy légióval, amelyben több ezer tiszt és közkatona szolgált.
Viszonzásképp az 1863-ban szervezett felkelésük során magyar önkéntesek támogatták küzdelmüket. A magyar légióban többek közt a később híressé vált természettudós, Herman Ottó is szolgálatot teljesített közkatonaként.
A század utolsó szakaszában sok lengyel érkezett hozzánk munkát keresve, 1883-ban Budapesten például már saját egyesületet hoztak létre. A népszámlálási adatok szerint a századfordulón már 50000 lengyel élt Magyarországon.
Az I. világháború a két nép számára eltérő következményekkel járt. A lengyelek akkor kapták vissza nemzeti önállóságukat, amikor mi elvesztettük az országunk kétharmadát. Ettől függetlenül az együttműködés a két világháború közti időszakban továbbra is fennmaradt.
A II. világháború elején a németek és a szovjetek ismét felosztották Lengyelországot, ekkor nagyon sok a németek és szovjetek elől menekülő lengyel érkezett hazánkba. A becslések szerint mintegy 70000 lengyel katona lelt Magyarországon menedéket – sokukra e segítség nélkül fogság vagy halál várt volna.
A világégés mindkét országra csak pusztulást hozott, és a háború végével mindkét nemzet elvesztette függetlenségét.
Több, mint egy évtized telt el addig, amíg a két nemzet ismét megpróbálta ezt visszaszerezni. 1956-ban viszont először a lengyelek keltek fel a szovjetek ellen, majd a példájukat látva mi is hasonlóan jártunk el. A lengyelek tárgyalásos úton részsikereket értek el, a mi forradalmunkat azonban kíméletlenül leverték a szovjetek.
A hidegháború végén a Szovjetunió összeomlásával azután mindkét nemzet felszabadult, és az újjászerveződő Európában együttműködve próbálták meg biztosítani maguknak a fejlődés lehetőségét.
A több évszázados múltra visszatekintő együttműködés és barátság mind a mai napig fennáll. Tapasztalataink alapján megtanultuk, eredményesebb, ha együtt lépünk fel a közös céljaink megvalósítása érdekében.
