Három éve Szerb Antal-függő vagyok

Megtartották A Pendragon-legenda olvasópróbáját a Budapesti Operettszínházban, ahol még zenei ízelítőt is kaptunk a készülő előadásból.

A Pendragonok örök érvényű jelmondata: „hiszek a testnek feltámadásában”, amely a keresztények krédójában is szerepel. Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója szerint újabb ünnephez érkeztek el a színházban, ugyanis megkezdődnek a közelgő bemutató próbái, az pedig nem más, mint A Pendragon-legenda. 1934-ben született meg ez a regény Szerb Antal tollából, amely számos alkotót megihletett.

A műben a Rózsakeresztesek az örök élet titkát, elixírjét kutatják, és mindenféle fondorlattal próbálják megszerezni azt – mi, zenés színházi emberek pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy a saját »alkímiai laborunkban« keverhetjük ki a csodát, ezt az új zenés darabot, mely létrejöttének küszöbén állunk. A Pendragon-legenda musical eddig még nem létezett, de most életre kel” – mondta el a főigazgató.

Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója / Fotó: Vasárnap.hu

Somogyi Szilárd rendező elmondta, egy új musical elkészítése mindig sok fázison megy keresztül. A fő szálak mennek végig ebben az adaptációban, és azt a kérdést feszegetik, hogy meddig van joga van joga az embernek a természetet uralni, kisajátítani. Az impozáns díszlet Túri Erzsébetet dicséri, amely egy gótikus stílusban, modern elemekkel eleveníti meg A Pendragon-legendát.

Galambos Attila szövegíró rögtön egy vallomással kezdett: „Attila vagyok, három éve Szerb Antal-függő. Sziasztok”. Komolyra fordítva a szót elmondta, hogy a mű kulcskérdése, hogy van-e élet a halál után. A színpad törvényszerűsége, hogy muszáj volt változtatni, hiszen egy 40-50 szereplős történetet 6 főszereplővel kellett megfogalmazni. A rendező közvetlen alkotótársa volt a munkafolyamatban Kovács Adrián zeneszerző, aki egyben biztos volt: nagyon izgalmas zenét lehet ehhez a darabhoz írni.

A Pendragon-legenda olvasópróbáján / Fotó: Vasárnap.hu

Szerb Antal legendás történetét a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjai keltik életre. Bátky Jánost Kerényi Miklós Máté, Lord Owent Szabó P. Szilveszter alakítja. Eileen St. Claire szerepében Janza Kata, Morvinként pedig Mészáros Árpád Zsolt látható. Maloney-t Pesák Ádám, míg Lene Kretzscht Simon Panna játssza, Pierce, a bolond bőrébe pedig Soós Máté Bátor, a Pesti Broadway Stúdió növendéke bújik.

A Pendragon-legendában közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara. A kórust és a tánckart a Budapesti Operettszínház és a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdiójának növendékei, Grubits Blanka, Kató Anita, Széplaki Éva, Braga Nikita, Szaszák Zsolt, Ruff Roland és Tassonyi Balázs alkotják. Közreműködik továbbá Nagy Bea és Hargitai Gergely.

A Pendragon-legenda olvasópróbáján / Fotó: Vasarnap.hu

A díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet, az előadás koreográfusa Lénárt Gábor, a karmesterek Kovács Adrián és Mihalics János. Rendező: Somogyi Szilárd.

Iratkozzon fel hírlevelünkre