Fricz Tamás: A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy nem vagyunk egyedül

Fricz Tamás politológus a miniszterelnök Múzeumkertben tartott beszéde után közvetlenül a vasárnap.hu-nak elmondta, hogy a mai beszédet nem lehet különválasztani a Fidesz-KDNP jelenlegi helyzetétől, vagyis az Európai Néppárttól való konfliktusától. Ez vízválasztó időszak a kormányzó párt számára: bent marad-e a néppártban, vagy távozik onnan, és a miniszterelnök beszéde ehhez igazodott – fejtette ki.

A miniszterelnök különösen két dolgot tartott fontosnak kiemelni beszédében. Az egyik a magyar–lengyel szövetség Európán belül, amit ma a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki jelenléte és beszéde is megerősített. Ilyenre eddig még sosem került sor – mondta Fricz Tamás. Hozzátette, azért is volt mindez fontos, hogy megmutassuk: nem vagyunk egyedül.

Ha a lengyeleket megtámadják Európában, mi megvédjük őket, és ha minket támadnak meg, mi is számíthatunk a lengyelek segítségére – magyarázta a politológus.

„A közép-európai együttműködés, szövetség hangoztatása nagyon fontos, hiszen Magyarország nem pária, a Fidesz–KDNP nincs egyedül” – emelte ki.

A politológus felhívta a figyelmet, hogy a beszédben az EP-választások tétje is szóba került. Itt a miniszterelnök a saját értékek védelmére helyezte a hangsúlyt és arra, hogy ezekből számunkra melyek fontosak. Ezek közé sorolta a szabadságvágyunkat, a nemzeti függetlenséget, az állandó küzdelmünket a birodalmi elnyomás ellen, a kereszténység fontosságát  és hogy mi nem európai egyesült államokat akarunk, hanem nemzetek Európáját, egy erős Európát.

Orbán Viktor miniszterelnök Piłsudski lengyel marsallt idézte, aki szerint „legyőzetni, de be nem hódolni győzelem”. A politológus szerint ez arra is utalhat, hogy lehet, hogy a néppárt végül kizárja a Fidesz–KDNP-t, de ha ez megtörténik, akkor sem veszítettünk, mert nem hódoltunk be.

Fricz Tamás szerint a beszédstílusban egyértelmű változás történt, ennél keményebb hangvételű beszédeket szoktunk meg a miniszterelnöktől Brüsszellel szemben. Most a jelzők visszafogottabbak voltak, a helyzet pedig kiélezett. A politológus úgy véli: kiélezett helyzetben nagyon helyes, ha nem fokozzák azt éles jelzőkkel.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

'Fel a tetejéhez' gomb