Tiltakoznak a lengyel püspökök a varsói LMBT-charta ellen

A püspöki kar nyilatkozatát azt követően adták ki, hogy február közepén az ellenzéki Polgári Platform (PO) jelöltjeként megválasztott varsói főpolgármester meghirdetett egy LMBT-charta nevű programot, amelynek oktatásügyre vonatkozó része magában foglalja egyebek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait követő szexuális nevelés bevezetését az iskolákban.

Az LMBT-charta emellett a melegek iránti erőszak megelőzéséről, ezen belül egy meleghostel megnyitásáról szól, valamint az LMBT-társadalom sportklubjainak és kulturális intézményeinek támogatásáról. A varsóihoz hasonló projektet több más lengyelországi önkormányzat is bejelentett.

A püspökök azt kérik nyilatkozatukban, hogy vonják vissza az LMBT-chartában szereplő, „erkölcsi és jogi kétségeket ébresztő” megoldásokat. Ezek közül a leginkább nyugtalanítónak a pszichoszexuális és nemi indentitást figyelembe vevő iskolai szexuális nevelés bevezetését találják. Az ilyen intézkedés a nyilatkozat szerint „könnyen megfoszthatja a szülőket attól, hogy hatással legyenek gyermekeik nevelésére”.

A nyilatkozatban aláhúzzák: az egyház fontosnak tartja a gyermekek szexuális nevelését, fejlődése során viszont a gyermeknek elsősorban az önzetlen szeretetet kell megismernie a családban. A tervezett program nyomán viszont


Hirdetés

a gyermekek „brutális módon” ismerkednek meg az anatómiával, a szexualitás fiziológiájával,

a nemi kapcsolatok különféle, nemcsak a férfi és nő viszonyán alapuló formáival – figyelmeztetnek a püspöki kar tagjai.

A dokumentum szerzői hangsúlyozzák: tiltakozásukat nem a magukat az LMBT-közösséghez tartozónak vallók emberi méltósága iránti tiszteletlenség váltotta ki, hanem a szülők és a gyermekek jogaiért érzett felelősség. A charta bevezetése nemcsak a szülői és gyermekjogokat, hanem általában az emberi jogokat sértheti a szólásszabadság, a lelkiismereti szabadság terén – figyelmeztet az egyházi dokumentum.

Az LMBT-chartát a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski is bírálta szombaton pártjának az európai parlamenti (EP-) választás előkészületeként megtartott első regionális kampánygyűlésén. Beszédében Kaczynki azt mondta, a kezdeményezés a család elleni támadást jelenti,

„mégpedig a lehető legrosszabb módon folytatott támadást, mert lényegében a gyermekekre irányul”.

Elzbieta Rafalska családügyi miniszter szerdai kijelentése szerint a charta sérti a család autonómiáját. Anna Zalewska oktatásügyi miniszter pedig előző nap úgy fogalmazott: a charta nincs összhangban a lengyel alkotmánnyal és az érvényes oktatási programokkal.

A LMBT-charta ellen a katolikus szülőket, illetve orvosokat tömörítő szervezetek is tiltakoztak, éles bírálatot fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatban a lengyel protestáns egyházak vezetői is.

Az EP-választás előtt megalakult ellenzéki Európai Koalíció (KE) tagjai közül üdvözölte a kezdeményezést a Baloldali Demokratikus Szövetség, a Modern (Nowoczesna) és a Zöldek. „Hibának” találta ennek meghirdetését a szintén KE-tag Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz. Támogatóan nyilatkozott róla viszont a KE-n kívüli ellenzéki párt, a balliberális Tavasz (Wiosna) elnöke, a melegjogi aktivistaként is ismert Robert Biedron.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb