A Családbarát országért

A „Családbarát ország” projekt szakmai vezetője, Dr. Wernigg Róbert elmondta, hogy az általa vezetett projekt fő célja, hogy a magyar társadalomban erősödjön és természetessé váljon a családbarát értékrend az élet minden színterén: a munkahelyeken, a szolgáltatások igénybevételénél és a közbeszédben. Ennek érdekében a projekt támogatja a családbarát szemlélet társadalmi szintű érvényesülését: a családokra és a családbarát attitüdökre vonatkozó kutatásokat végeznek, képzéseket tartanak, standardokat alakítanak ki és létrehozzák a Családbarát Hely tanúsító védjegy kritériumrendszerét. A projekt szakmailag támogat két másik, hálózatépítő projektet (Nők a családban és a munkahelyen; Védőháló a családokért), valamint 2019. második félévétől a Magyarországon született újszülöttek családjainak tájékoztató, az életkezdést támogató csomagot juttat el.

Téglásy Kristóf, a A „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” projekt vezetője elmondta, hogy céljuk a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak hatékonyabb segítése, a súlyos krízishelyzetek kialakulásának megakadályozása, mely a „Kapcsolj egyből” szlogen alatt fut. A szakmai megvalósítás fő célkitűzése az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT), valamint a lelki elsősegély telefonszolgálatok fejlesztése. Ezen felül segíti a gyermekvédelmi jelzőrendszer különböző ágazataiban dolgozó, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szakemberek munkáját. A gyermekvédelmi jelzőrendszeri szakemberek 40 órás képzése nagy érdeklődés mellett indult el.

A lelki elsősegély telefonszolgálatok önkénteseinek felkészítése, továbbképzése is megkezdődött, számukra szakmai konferenciákat, valamint szupervíziós alkalmakat biztosít a projekt.

Kereki Judit, a „Kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” projekt szakmai vezetője céljaikkal kapcsolatban kiemelte, hogy a születéstől az iskolába lépésig tartó életkorban lévő gyermekek és családjaik hatékonyabb, magasabb színvonalú ellátáshoz, a szükségletekhez igazodó szolgáltatásokhoz való hozzájutásának biztosítása legfőbb feladatuk, különös tekintettel a speciális ellátási szükségletekre.
Ennek érdekében legfontosabb törekvésük a közös gyermekút kialakítása, amelyben a különböző ágazatokhoz tartozó szakemberek együttműködése és a továbbküldési utak pontosan szabályozottak. Lényeges feladata a projektnek a kora gyermekkori intervencióban részt vevő szakemberek kompetenciáinak növelése, egységes szemléletük kialakítása. Fontos szempont továbbá a családokkal való partneri együttműködés kialakítása, a szülők fokozottabb bevonása, informálása, valamint a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, különös tekintettel a szolgáltatáshiányos területeken a megfelelő ellátási formák biztosítása.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb