Nőtt a Babakötvények állománya

A közlemény szerint a családok az elmúlt négy hónapban csaknem kétszer több Babakötvényt vásároltak gyermekük Kincstári Start-értékpapírszámlájára, mint az előző év azonos időszakában, vagyis 2017 novembere és 2018 februárja között.

Az adósságkezelő szerint az állampapír állomány kiemelkedő növekedési üteme elsősorban a magas kamatnak köszönhető. Emellett azonban az intenzív marketingnek, valamint a babakötvény.hu weboldalon és a közösségi médiában történt lakossági tájékoztatási kampánynak is jelentős szerepe volt abban, hogy tavaly február vége óta 40 milliárd forintról 60 milliárd forintra nőtt a Babakötvény állománya.

A gyermekük számára Start-értékpapírszámlát nyitó családok száma egy év alatt 34 százalékkal emelkedett. Az ÁKK a Facebookon és a honlapon keresztül érkező lakossági érdeklődések alapján úgy látja, a családok tudatosan döntenek, tisztában vannak azzal, hogy a kiemelkedően magas, jelenleg 5,8 százalékos kamatot garantáló Babakötvényt megéri Kincstári Start-értékpapírszámlára megvásárolni. A magas kamat miatt egyre több szülő dönt úgy, hogy átviszi a Kincstárba a gyermek más pénzügyi szolgáltatónál már meglévő Start-számláját.

A közleményben azt írják, hogy a befektetés értékálló, hiszen a Babakötvény az előző éves átlagos fogyasztói árindex-változás mértéke felett 3 százalékos kamatfelárat garantál. Az állam a család éves befizetéseit – az államilag támogatott, egyszeri 42 500 forint életkezdési támogatáson túl – 10 százalékkal (maximum évi 6000 forinttal) kiegészíti, és jóváírja minden gyermek számláján, amit ott Babakötvény befektetésként könyvelnek el.


Hirdetés

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb