Incidens a Siratófalnál

A rendőrség kordonnal próbálta elkülöníteni egymástól a Fal asszonyai nevű feminista imacsoport tagjait, akik az új zsidó hónap kezdetén tóratekercseikkel a megszokott helyükön próbálták elmondani imáikat.

A dulakodásban többen könnyebben megsérültek, majd a rendőrség az imádkozó nőket kivezette a Siratófal előtti térről egy számukra kijelölt, távolabbi, oldalsó részre, hogy ott folytassák szertartásukat.

A rendőrség szóvivője szerint a feminista vallási reformcsoport provokációt követett el, de ezt a csoport képviselői visszautasították. Szerintük a rendőrség cserbenhagyta őket, mivel harminc éve minden új hónap kezdetén ugyanazon, a pénteki összetűzést kiváltó helyen imádkoznak, és ezt a helyet biztosítani kellett volna számukra.

Az ultraortodoxok tiltakozását a helyi média szerint éppen a harmincadik évforduló ünnepsége okozta, és nem a véletlenül éppen erre a napra, a második Adar hónap első napjára eső nemzetközi nőnap.

Az Izraelben vallási monopóliummal rendelkező ultraortodoxok nem tekintik a judaizmus legitim képviselőinek a másféle zsidó vallási irányzatokat,

ellenzik, hogy a nők a férfiakhoz hasonló módon, tóratekercsekkel és imakendőkkel imádkozhassanak, valamint a férfiak és nők közös helyen, nemek szerinti elkülönítés nélküli szertartásait.

Az amerikai zsidóság többségét kitevő konzervatív és a reformjudaizmus képviselői támogatják az asszonyok ügyét, és helyet követeltek maguknak a Siratófalnál, ami az utóbbi években komoly konfliktus okozott Izrael és az Egyesült Államok zsidósága között.

A vita megoldására néhány éve koedukált imádkozóhelyet alakítottak ki a Siratófal közelében, de a reformirányzatok képviselőinek jelentős része elutasítja elkülönítésüket, és továbbra is a fal melletti hagyományos területen szeretné megtartani szertartásait.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb