Mircea Eliade vallástörténészt idézve a szerző rámutat, a magzat formálódása és a szülés az emberiség születésének nagyszabású aktusát ismétli, és mint ilyen, kozmikus dimenzióba emeli az anyaság fogalmát, amelyről Szent II. János Pál pápa is úgy nyilatkozott, hogy az különös kapcsolatban áll az élet titkával.

Persze nem attól lesz egy nő nő, ha anya is – hangsúlyozza cikkében Horváth Pál –, ám az anyaság kiteljesíti a teljes személyi méltóságát, amely korunkban új vonásokkal bővül az élet különféle területein.

Az olyan keresztény társadalmakban, mint Magyarország, természetes, hogy a női méltóság a maga egészében, az anyaságot is ideértve nyerjen elismerést – teszi hozzá a vallástörténész, aki szerint ennek az elismerésnek minden vélemény ellenére mindig része marad az anyai szerep felértékelése és elfogadása.

hirdetés

„Korunk liberális feministái és gender-prófétái” fülünkbe mantrázzák, hogy a nők gyermekvállalása puszta teher, amelyből csak a karrier lehet a kiút. Ám csak azt nem veszik észre, hogy nemzetek jövőjét teszik tönkre, ha az asszonyokban „az önépítés magányra rendelt büszke médiumait” látják. A hangadók lenézik nőtársaikat, amikor béranyákká alacsonyítják őket örömmel, felelősséggel és szeretettel meghozott életvállalási döntésükben, amely számukra nem nyűg és teher – húzza alá Horváth Pál.

A kereszténység minderre a bibliai Éva óta azt üzeni ma is a nyugati világ „legalább lélekben, szellemben szingli és gyermektelen hamis prófétáinak”:

„a női méltóság nem létezhet az anyaság misztériuma nélkül akkor sem, ha nem minden nő lesz, lehet anyává”

– összegzi gondolatait írásában a vallástörténész-teológus.