Dr. Surján László volt EP-alelnök: „Az ördög a részletekben rejlik”

Mint már korábban megírtuk, Emmanuel Macron francia elnök hétfőn 21 nyelven intézett levelet az Európai Unió valamennyi polgárához. A levélben terítékre került Európa újjáépítése, a szabadság és az egységes menekültpolitika is. A francia elnök nem köntörfalaz, szerinte jelenleg Európában „ég a ház”.

Macron programjával kapcsolatban dr. Surján László, az Európai Parlament (EP) volt alelnöke, a KDNP tiszteletbeli elnöke a Vasárnap.hu-nak elmondta, hogy véleménye szerint a levél „nem kérdéses, hogy kampányfogás, ettől viszont még érdemes egy kicsit odafigyelni rá.” „Kampányból is lehet jó dolgokat csinálni” – teszi hozzá.

Surján szerint a levélnek vannak pozitív elemei, ugyanakkor nagyon nagy hiányosságai is.

Az, hogy Európa bajban van, nem nagy újság az európai polgárok számára” – mondta. Jónak találja ugyanakkor, hogy Macron kiáll schengeni határok védelme mellett, de a francia elnök által megfogalmazott egységes menekültpolitikáról úgy gondolja,

az ördög a részletekben rejlik.

Ha túl tágra nyitjuk a kaput, akkor nem menekültpolitika lesz, hanem szabad migráció, a túl szűk kapuval viszont segítségre szoruló embereket zárnánk ki” – magyarázza.

Surján kitért a Macron által oly sokszor emlegetett szabadságra is: „Üdvözölni kell, hogy úgy beszél a szabadságról, hogy hozzáteszi a szabadság korlátait is.” Surján fontosnak tartja annak kimondását, hogy „mindennek van felső korlátja, így a szabadságnak is. Ha ezeket a korlátokat lebontjuk, akkor abból nagy bajok lesznek.

Levelében Macron kijelenti: „Európa nem pusztán piac, hanem program”. Dr Surján László úgy gondolja: valójában „a legtöbb ország számára csak piac Európa, viszont a program szó nem menti meg ettől.

A Macron-féle vízióban szerinte nem találni Európa lelkét, pedig

nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. Európa nem csak piac, nem csak program, hanem kultúra is. Keresztény talajon álló kultúra.

A volt EP-alelnök úgy értékeli Macron levelét, hogy „az európai alapértékek torzulásának figyelembe nem vétele és a keresztény kultúrára való építkezés hiánya alkalmatlanná teszi ezt az anyagot arra, hogy egy emberként mögé lehessen állni”. Viszont lehetetlen nem látni, hogy Orbán Viktor politikájának több eleme beépült Macron levelébe, úgy mint a határvédelem vagy az Afrikával – és más bajban lévő régiókkal – való együttműködés.

A francia elnök levelében egy közös konferenciára hívja a tagállamokat, „aminek keretében javaslatot teszünk politikai projektünk szükségszerű változtatásaira, tabu nélkül, ahol a szerződések felülvizsgálata sem tabu.” Surján szerint kétséges, hogy Európa mai megosztottsága mellett megvalósítható-e a közös gondolkozás, és kialakítható-e a konszenzus. Az ötlet inkább kampányeseménynek látszik, ami

a jövőre hagyja megoldatlan, s ki sem mondott problémák kezelését.