Elhunyt Koós János

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész - tudatta a család vasárnap.

A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát

– olvasható a közleményben.

A temetés részleteiről a család később ad tájékoztatást.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott. Ezt bizonyítja az is, hogy három fesztivált megnyert. Legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál.

Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített.

Később a karmesterséggel is megpróbálkozott, hiszen szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett. Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.

Koós János örökzöld slágerei közé tartozik például az Annyi ember él a földön, az Én, aki nála jártam, a Kapitány, a Mondjátok meg Máriának, a Nem vagyok teljesen őrült és a Sír a telefon.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban elsőként ő nyerte el a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre