Mit tanulhatna a Közel-Kelet egy apró afrikai országtól?
A ruandai népirtás mélypontján, 1994-ben, körülbelül egymillió embert öltek meg 100 nap alatt. A legtöbbjüket macsétákkal vágták le. A települések utcáin szanaszét hevertek a holttestek. A hutu többség által, a tuszik ellen kirobbantott eseménysorozat nem csak Ruandát, de az egész világot megrázta.
A nemzetközi közösség, ahogy a holokauszt után, a ruandai tragédiát követően is felkiáltott; „soha többet” nem engedik, hogy hasonló megtörténhessen.
2016-ban az akkori amerikai külügyminiszter, John Kerry elismerte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet valóban népirtást végez a keresztények, a jazidik és más iraki kisebbségek ellen.
Ma is népirtás zajlik.
Az iraki embereknek talán szolgálhat némi reménnyel országuk felépülésének tekintetében, ha Ruandára tekintenek. Két évtizeddel a genocídiumot követően, a kis afrikai ország mára egy jól prosperáló, a térségben befolyással bíró ország lett. 2001 és 2014 között az afrikai kontinens leggyorsabban növekvő gazdasága volt az övék.
Nagy nemzetközi techcégek fektettek be Ruandába, munkahelyeket teremtve, a főváros, Kigali utcáira pedig még 4G-s internetet sugárzó buszokat is vittek.
A gyermek halandóság az egyharmadára csökkent, az országos szegénységi ráta pedig 14%-al csökkent öt év leforgása alatt. Az egészségügyi szolgáltatások már szélesebb körben hozzáférhetőek és kötelező az alapfokú oktatás mindenki számára.
A legörvendetesebb viszont az, hogy a hutuk és a tuszik ma békében élnek, sőt, házasodnak is egymással.
Bár Irak és Ruanda történelme nagyon eltérő, amennyiben azt nézzük, hogy a két ország eseményei között milyen összefüggések vannak, úgy remélhetünk abban, hogy egy közel-keleti ország számára is jó példa lehet a ruandai fejlődés.
Társadalmi megkülönböztetés
A genocídium után a ruandai kormány kampányt indított aazal a céllal, hogy megszabaduljanak az országban lévő etnikai megkülönböztetésektől. Ma már nem emlegetnek az országban hutukat és tuszikat, csak ruandai polgárokat.
A Közel-Kelet ebből a szempontból ugyan problémásabb, és nem csak azért, mert ott arabok és kurdok között, de a muszlimok, keresztények, jazidik és még több más nép- és valláscsoport között is különbséget tesznek. Egyes országokban a keresztények másodrendű polgároknak számítanak, erősen megnyirbált társadalmi jogokkal.
Azonban a modern nemzetek sem állnak csak egyféle etnikai, vagy vallási csoportból, csupán elérték, hogy a nemzeti identitásuk közös nevezőre hozza őket.
Ne a fegyveres igazságszolgáltatás legyen a végső érv
Hogy elszámoltassák a népirtásban érintett több ezer vádlottat, a ruandai kormány újranyitotta az ország tradicionális ítélőszék-hálózatát, a Gacacát. A helyileg megszavazott bírók enyhe büntetést szabtak ki mindenkire, aki megbánást tanúsított, és megpróbálta megbékíteni a közösséget. Íratlan, mégis az egész közösség által értett és betartott döntések születtek, melyhez az elkövetők és a közösség is igazodtak.
A Közel-Keleten sem lehet a hadsereg a megtestesítője a társadalmi megbocsájtás és betagozódás ügyének. Ez csakis a közösségi szinten képzelhető el, ahol az országok nemzeti identitásának formálódása indulhat meg. A helyi közösségek erősítésével a nemzeti felelősségtudat kialakítását segítenék a közel-keleti országokban, mely elengedhetetlen az újrakezdéshez.
Varga Gergő Zoltán
Forrás: The Christian Post
Kép forrása: AFP/Gianluigi Guercia
