Budapest jelentés 2018: az üldözött közösségekkel szembeni szolidaritás kiemelten fontos

Erdő Péter bíboros megfogalmazása szerint a könyv célja nemcsak az információ átadása, hanem az üldözött közösségekkel szembeni szolidaritás és segítő szándék előmozdítása is – hangzott el a Kossuth Rádió műsorában.

Magyarországon viszonylag új területnek számít a vallás és biztonság, amelynek egyik területe a keresztényüldözés – mondta Ujházi Lóránd, a kötet egyik szerkesztője, kánonjogász. Elmondta, a kiadvány gyakorlatilag erről szól, úttörő munka, amely megmutatja, Magyarország milyen eredményeket ért el ebben a misszióban.

Átfogó képet kapunk az érintett térségekről

A kötetben biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági szakértők szólalnak meg, akik átfogó képet nyújtanak az érintett térségek helyzetéről. Szó esik az Iszlám Államról, annak jelenleg is zajló visszaszorításáról, és természetesen a keresztények üldözéséről – sorolta a szerkesztő. Hozzátette, nemcsak a Közel-Kelet eseményeit vizsgálja, de más országok, például Afrika területeire is reflektál, és a kötetben fontos szerepet kapott a regionális elemzés is.


Hirdetés

Ujházi Lóránd a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen egy közös célt szeretnének megvalósítani, és a kötet részben ezt is mutatja be. Elmondta, összeállításakor igyekeztek odafigyelni, hogy a különböző segélyszervezetek sokéves tevékenységét is bemutassák.

A kiadványban megjelenik a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet munkája és tevékenysége is.

A Hungary Helps törvényi kerete adott

2018 decemberében fogadta el a magyar parlament a Hungary Helps Programra vonatkozó jogszabályt, amely törvényi keretet ad a missziónak – mondta Juhász Hajnalka, KDNP-s országgyűlési képviselő, a Hungary Helps miniszteri biztosa.

A misszió célja az üldözött keresztények megsegítése a Közel-Keleten. Az Európai Unión belül egyedülállónak számít a létrehozott államtitkárság, amely az üldözött keresztények megsegítéséért dolgozik, és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős. Hozzátette, a Hungary Helps munkájához a kötet egyfajta tudományos háttérként és alapként is szolgál.

Helyre kell állítani a templomaikat és iskoláikat is

A Hungary Helps kezdeményezés ma már komoly visszajelzésekkel bír – közölte Juhász Hajnalka.

Példának említette az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével kötött együttműködési megállapodást, amely elismerte a program egyedülállóságát.

 

Forrás: hirado.hu

Kép: S4C.News

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb