Az anyaország mindig segíti és hazavárja a magyarokat

Szilágyi Péter kiemelte: a nemzet szélei nagyon tágak, a mostani rendezvényre is a világ több mint 30 országából érkezett pedagógus, köztük több száz határon túli magyar. Emlékeztetett arra, hogy a 19-20. században sok honfitársuknak kellett elhagynia hazáját, de kultúrájukat, nyelvüket, a Kárpát-medencét soha nem felejtették el.

A magyarság mára világnemzetté vált, amelynek mindig van egy központja, anyaországa, amely mindig segíti és hazavárja a magyarokat – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint tavaly több mint 6000 magyar családot értek el és 10 ezer magyar gyermeket szólítottak meg a Külhoni magyar családok éve program keretében. Mint mondta: idén is ez a cél a Külhoni magyar gyermekek éve program során.

Kitért arra is, hogy több mint 3000 külhoni magyar oktatási intézmény működik a határon túl az oktatás minden szintjén. Ezekben csak magyarul vagy részben magyarul oktatnak, és több mint 250 ezer diák tanulja a magyar nyelvet, kultúrát.


Hirdetés

A miniszteri biztos szólt a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolákról, ismertetése szerint 213 ilyen intézményről tudnak.

Elmondása szerint a külhoni magyarság 28 százaléka él a szórványban, őket szórványkollégiumok segítik. Közölte, szeretnék általuk megadni lehetőséget, hogy az ott élő magyar családok magyar intézménybe írathassák gyermekeiket.

Felhívta a figyelmet a Kőrösi Csoma Sándor programra, amely kifejezetten a diaszpórának szól, illetve a Petőfi Sándor programra, amely a szórványmagyarságot segíti.

A miniszteri biztos a Határtalanul! program kibővítésével kapcsolatban elmondta: két héten belül megjelenik az új pályázat. A változásokat ismertetve elmondta: eddig csak hetedikesek utazhattak, mostantól a 8-12. osztályosoknak is lehetősége lesz erre, könnyítettek a középiskolák közötti együttműködésen, közös programokat kell majd megvalósítani, és külhoni iskolák is együttműködhetnek, illetve szülők is lehetnek kísérők. Rendezték emellett a kísérő pedagógusok díjazását is.

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár kiemelte: az oktatási kormányzat is támogatja a rendezvényt. Szavai szerint olyan innovációhoz juthatnak a programon a résztvevők. Hangsúlyozta: a magyar oktatásban az innovációnak évszázados hagyománya van, és reményei szerint ez a jövőben is így marad.

'Fel a tetejéhez' gomb