A svéd hatóságok igazságtalanul járnak el az üldözött keresztényekkel szemben

„Mit mond Máté evangéliumában a 10 fejezet 34. verse? Milyen cselekedeteket tilt a kereszténység? Le tudja írni a szentségeket?" – Ilyen kérdésekre kell felelniük a svéd hatóságok előtt azoknak, akik keresztényégükre hivatkozva kérnek menedéket az országban.

A Christian Post számolt be arról, hogy azokat a menekülteket, akik magukat kereszténynek vallják, komoly ellenőrzési eljárásnak kell alávetni. Az intézkedés eredetileg azt a célt szolgálja, hogy a magukat hamisan kereszténynek kiadó muszlimokat kiszűrjék. A gyakorlatban azonban úgy tűnik, hogy gyakran a keresztények is fennakadnak a nehéz kérdéseken.

A kérdéseket megszerezve egy svéd pap egy online tesztet hozott létre, ezáltal tesztelve, hogy ennek fényében „ki számítana kereszténynek” a svédek szemében. A tesztet a Christian Post információ szerint négy nap alatt mintegy százezren kitöltötték, közöttük papok, püspökök is voltak. Az eredmények beszédesek: a közel százezer kitöltő közül mindössze 300 (!) fő ért el 60 százalékos vagy afölötti eredményt.

Ennek alapján az látszik, hogy a svéd hatóságok tesztje jóval szigorúbb a kelleténél. A Svéd Egyházi Tanács azt javasolta a migrációval foglalkozó hatóságoknak, hogy az állam adminisztrátorai helyett inkább lelkipásztorokkal próbálják meg felmérni azt, hogy ki keresztény és ki nem, hiszen nekik mindennek megítélésében jóval nagyobb tapasztalatuk van.

A hatóságok válaszként azt is tagadták, hogy a fentiekhez hasonló kérdéseket szegeznek az országba érkező, magukat kereszténynek valló bevándorlók elé. Tehát nem lehet tudni, hogy kinél van az igazság.

Az elmúlt időszakban azonban már merültek fel olyan egyéni esetek, amelyek szerint a fenti „kikérdezősdi” valóban létező gyakorlat. Egy alkalommal egy keresztény menekült azért „minősült” hazugnak, mert a Miatyánk szövegét kisebb eltéréssel mondta el a hivatalosan elfogadott szöveghez képest.

Micael Grenholm, a cikk szerzője – aki Uppsalában lelkipásztorként dolgozik – így értékelte a fentieket: „Ez valódi katasztrófa. Igaz keresztény híveket toloncolnak vissza olyan országokba, ahol keresztényüldözés folyik, amiatt, mert a svéd hatóságok tudatlanul és ellenségesen viseltetnek a kereszténység iránt.”

Ugyanebben a témakörben néhány napja a cbn.com egy angol nyelvű videóriportot közölt, amely számos személyes történeten keresztül bizonyította a fentieket.

Az agensir.it pedig arról számolt be, hogy a svéd egyházközösségen belül sok lelkipásztor és hívő felkarolta a keresztény menedékkérők helyzetét és igyekeznek olyan megoldást találni, amivel a hatóságok figyelmét felhívhatják arra, hogy helytelenül járnak el.

(Forrás: Christian Post, fotó: Pixabay)