Az egyház igazi kincse az evangélium – emellett tett hitet Luther

Luther Márton német bányászcsaládba született 1483-ban, kilenc gyermek közül a nyolcadikként jött világra. Szülei jogi pályára szánták, hogy később a családi bányászati vállalkozást vigye tovább, de ő végül más utat választott. 21 esztendős korában hatalmas viharba keveredett, és félelmében a bányászok védőszentjéhez fohászkodott: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek”. Így lett fogadalmának híven a joghallgatóból Ágoston-rendi szerzetes. Belépése után két évvel már pappá is szentelték.

Szerzetessége idején Rómába küldték, ahol felháborította az ott tapasztalt lelki züllés – ám az egyházból való kiszakadásra ekkor még egyáltalán nem gondolt. Hiába vezekelt, lelki válság gyötörte: az utolsó ítélettől való félelem és a saját üdvözülésében való kételkedés.

A híressé vált 95 tételét – vitaindítónak szánt dokumentumát a megtérésről, a bűnbánatról és arról, hogy az egyház igazi kincse az evangélium – 1517. október 31-én tette közzé. A legenda szerint a wittenbergi vártemplom kapujához viharzott, és a kapura szegezte a tételeket – latinul. Talán azért is épp ezt a napot választotta, mert a közelgő mindenszentek ünnepe érintette a szentek közbenjárásának és a búcsúcédulák helyes alkalmazásának kérdéskörét is. 

Két héten belül egész Németországban megismerték a 95 tételt.

Róma felelősségre akarta vonni Luther Mártont, így a pápa beidézte az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság, a szent inkvizíció elé. A meghallgatást Bölcs Frigyes választófejedelem közbenjárására áthelyezték Augsburgba, ahol felszólították Luthert, hogy vonja vissza tanait.

Luther nem vonta vissza azokat, sőt, vélekedésében odáig jutott, hogy a pápai trónon maga az Antikrisztus ül. 1520. június 15-én X. Leó pápa bullájában megparancsolta, hogy Luther hatvan napon belül vonja vissza 95 pontjából a pápa által hibásnak minősített 41-et – vagyis nem is az egészet.

A pápai bullát több német városban is kihirdették, Luther pedig december 10-én nyilvánosan elégette Wittenberg főterén. Ezek után nem volt meglepő, hogy a pápa kiközösítette.

Bölcs Frigyes úgy tett, mintha Luthert elraboltatta volna, hogy így megmentse őt a birodalmi átok következményeitől. A valamikori szerzetes ezután Wartburg várában álnéven élt, György lovagnak nevezve magát. Itt fogott hozzá a Szentírás újszövetségi részének görögről németre való fordításához. 1522-ben meg is jelent a „Szeptemberi biblia”. Később az Ószövetséget is lefordította, így 1534-ben megjelenhetett nyomtatásban a teljes Biblia – immár német nyelven.

Később megismerkedett egy bencés apácával Wittenbergben, aki nyolc másik társával együtt megszökött a kolostorból. Luther segített kiházasítani a fiatal apácákat, és igen nagy meglepetést keltett, amikor ő maga is erre adta a fejét: egybekelt a nála 17 évvel fiatalabb Katharinával. 

Luther utolsó éveit betegség nehezítette, vallási türelme is egyre fogyott, féktelen kirohanásokat adott elő a római katolikusok és a zsidók vallási tanításai ellen. 1546. február 18-án halt meg. A wittenbergi vártemplomban helyezték örök nyugalomra.

Több mint 500 év elteltével új fényben látjuk a nagy reformátor személyét. Belső vágya és tetteinek mozgatórugója kezdetben az evangélium tisztaságának megélése volt, amely szempont az ökumenikus törekvések és a felekezetek közti kiengesztelődés perspektíváját festi az egységet óhajtó keresztények elé ma is.