A Hungary Helps Közép-afrikai missziója

Azbej Tristan államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt című műsorában beszélt arról, hogy a Hungary Helps program keretében a magyar delegációval együtt a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Kenyába utazik másfél hét múlva.

Arra a kérdésre, hogy miért esett a két egyenlítői országra a választás, az államtitkár elmondta, hogy Kenya jelenleg is komoly gazdasági problémákkal néz szembe és Magyarország segíteni szeretne ott, ahol erre szükség van, mert a Közép-afrikai térség egyben migrációs forrásrégió is. 

Szintén fontos biztonsági kérdés az al-Shabab terrorszervezet jelenléte az országban, aminek következtében Kenya a migrációt tekintve lehetséges kibocsátó országgá válhat, ez pedig nagyobb terhet róna a környező országokra és végső soron Európára is. Ehhez kapcsolódva Azbej Tristan kiemelte, hogy fontosnak tartják a keresztény közösségek védelmét is.

Kongó kapcsán az államtitkár emlékeztetett, hogy az országban immáron több mint húsz éve dolgozik egy magyar katolikus szerzetes,


Hirdetés

Hardi Richárd testvér, aki szemorvosként olyan helyen gyógyít, amely térségnek közel nyolc milliós vonzáskörzete van és már több tízezer embernek adta vissza a látását. 

Az új támogatási lehetőségek feltérképezésén túl a program részét képezi a fővárosban, Kinshasában tett látogatás is, ahol magyar támogatással, az Afrikáért Alapítvány fenntartásában működik egy általános- és középiskola. A Kongói Demokratikus Köztársaságban tízből négy gyermek nem jár iskolába és az állami iskolák teljesítménye elmarad az elvárható szinttől.

A Hungary Helps Közép-afrikai útjára Azbej Tristan nem egyedül utazik, vele tart Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesek, valamint Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő is.

A beszélgetésről készült felvétel:

 

S4C (kép: a kinshasai iskola az Afrikáért Alapítvány működtetésében)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb