Vadai és Fiala összeveszett az ATV-ben

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnökét, országgyűlési képviselőjét, Vadai Ágnest élőben tették próbára az ATV-n a jobbikos szuperkoalíció kapcsán. Erre már történtek kísérletek mással is az elmúlt időben, elég, ha csak Karácsony Gergely magyarázkodására gondolunk. Most azonban nem várt helyről érkezett a „támadás.”

A szóváltás az ATV „A nap híre Fiala Jánossalcímű műsorában tört ki. Fiala szerint az összefogás az elfogadhatatlan és ő zsidó származásúként a Jobbikból nem kér.

Vadai ehhez képest leszögezte, hogy a DK álláspontja nagyon világos. Csak olyan szervezetekkel, pártokkal és személyekkel működnek együtt, amelyek elfogadják, hogy az „Orbán utáni világ” egymás tiszteletére, az emberi méltóságra és a demokráciára épül.

„Az, hogy a Jobbik feláll mellénk a színpadra, az azt jelenti, hogy ők elfogadják ezeket a szabályokat”

– mondta.

Vadai szerint a Jobbik semmivel sem rosszabb mint a „panelprolizó” Fidesz. Fiala szerint, a panelprolizást és a zsidók listázását nem lehet egy lapon említeni. Véleménye szerint az utóbbi egy olyan politikai racionalitást jelenít meg, amitől ő „elborzad”.

Hozzátette: érti, hogy le kell győzni a Fideszt, és emiatt egyes jobbikos képviselők azt mondják, hogy az ördöggel is szövetséget kell kötni, „erre pedig megjelenik Gyurcsány, ördögként”. Vadai arra kérte a műsorvezetőt, hogy fejezze be a „gyurcsányozást”: „Ezt bele lehet fejezni, őszintén szólva” – mondta.

Fiala: „Mármint mit lehet befejezni?”

Vadai: „Hát ezt a gyurcsányozást.”

A szóváltásuk során Fiala odavágta Vadainak, hogy ha Gyurcsánynak valami nem tetszik, akkor majd úgyis felhívja a műsor után. Vadai erre rácsodálkozott: „Mégis miért hívná fel magát Gyurcsány a műsor után?” Fiala szerint azért, mert Gyurcsány eddig is felhívta, ha valami nem tetszett neki.

Vadai a vitát azzal zárta, hogy a DK egyetlen dologra nem hajlandó: a Fidesz kottájából játszani. Fialának pedig azt ajánlotta, hogy hallgassa meg Heller Ágnes véleményét is.

(Forrás: ATV) 

Iratkozzon fel hírlevelünkre