Moszuli templomok helyreállítására ad támogatást az Emírségek

Két történelmi templom helyreállítására add támogatást az Egyesült Arab Emírségek. A felajánlást egybeesett Ferenc pápa látogatásának idejére - közölte a Linga.org.

Az Iszlám Állam által elpusztított történelmi templomok helyreállítására tett ígéretet az olajban gazdag arab monarchia. Abu-Dzabi az UNESCO által indított program keretében vállalta fel két moszuli szír templom újjáépítését.

Raad Jalel Kajahji, a Keresztény Egyházak Hivatalának vezetője sajtótájékoztatón jelentette be az emírség felajánlását, ami egybeesett Ferenc pápa Abu-Dzabiban tett látogatásával.

Az UNESCO közvetítésével, az Egyesült Arab Emírségek felvállalta az Al-Tahira szír katolikus templom, illetve a Tigris jobb partján található moszuli római katolikus templomnak a teljes helyrehozatalát –nyilatkozta Kajahji az almasalah.com-nak.

Kajahji hozzátette, hogy az Egyesült Nemzetek kulturális szervezete külön kommunikációs csatornát hozott létre az iraki Keresztény Egyházak Hivatalával, hogy közösen szervezzék meg a templomok helyreállításhoz szükséges feladatokat – közölte a DMC News.

A két szervezet, együttműködve az iraki kulturális minisztériummal, egy projektbizottságot hozott létre, annak érdekében, hogy a szükséges előmunkálatokat és a hivatalos engedélyeket elkészítsék – mondta Kajahji.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán megszállta Irak északi részét. Moszul júniusban esett el, a város ősi keresztény lakosságának többsége elmenekült a terroristák elől, hátrahagyva otthonaikat és a felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel és több száz éves egyházi iratokkal rendelkező templomokat.

Az Iszlám Állam terroristái az összes moszuli templomot kifosztották és lerombolták. A városban jelenleg ötvenkilenc lerombolt templom és kolostor helyreállítása várat magára.

Az iraki keresztényekkel kapcsolatos írásainkat itt olvashatják.

Kassab Adonis

kép: Alhurra.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre