Vandalizmus: keresztet döntött le egy fiatal nő a templomban

A biztonsági kamera rögzítette annak a huszonhárom éves nőnek a tettét, aki ledöntötte a templom keresztjét a kaliforniai Watsonville-ben. Vandál cselekedetével a nő 15 000 dolláros kárt okozott a Santa Cruz megyében található város Szent Patrikról elnevezett templomában.

Az elkövetőt, Jackeline Chavirát a helyi rendőrség azonosította, majd letartóztatta – adta hírül az rt.com oldal.  

A hatóságok által közreadott felvételen jól látszik, amint Chavira a templomtérben körülnéz, majd fellép az oltárhoz. A kereszthez érve ismét megbizonyosodik arról, hogy nem látja senki – a biztonsági kamerán kívül, amelyről vélhetően nem volt tudomása -, majd ledönti a mintegy négy és fél méter magas keresztet. A földre zuhanva a korpusz levált a fa feszületről. Ezt követően a fiatal nő futva menekült el a templomból. 

A rombolást azonban folytatta, két, az egyházközség kezelésében lévő szobába nyitott be, ahol vallási szimbólumokat, szobrokat döntött a földre, további anyagi kárt okozva.

Tettéért bíróság előtt kell felelnie.

Forrás: rt.com.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!