Schmidt Mária: Az uniós választások elé

Drámai címe ellenére teljes érdektelenségbe fulladt Bernard-Henri Lévy francia filozófus nyílt levele, melyet Európai hazafiak kiáltványa: Már ég a ház! címmel jelentetett meg tavaly év elején – emlékeztetett a Látószög blogon Schmidt Mária. A történész szerint a „hivatásszerű aláírók” (magyar részről Heller Ágnes és Konrád György) „ezúttal is egy olyan utópikus európai birodalom mellett törnek lándzsát, melyet egy arra hivatott élcsapat (vagyis ők) irányít, egy antidemokratikus és bürokratikus adminisztráción keresztül”. 

Szerinte „a kiáltvány objektív és független, szakértő értelmiségi aláírói szerint a populisták, más szóval a nemzetállam-pártiak lelkén szárad, hogy az európai projekt, vagyis az európai birodalom utópista víziója kisiklani látszik”.

Ők ugyanis egyáltalán nem látnak értéket a nemzetben. Úgy gondolják, „ez a lélek és ez az identitás csupán a demagógok képzeletében létezik”.

Lévy és társai másik óriási tévedése, hogy Európát azonosítják az Európai Unióval, holott ez utóbbinak egy sor – egyébként nagyon is európai – állam nem tagja, gondoljunk csak Norvégiára, Svájcra vagy éppen Szerbiára, a törpeállamokra, sőt, az Egyesült Királyság épp távozni készül az unióból. 


Hirdetés

Schmidt szerint „amikor Lévy és eszmetársai a szellem és a kultúra megalázásával, a xenofóbia és az antiszemitizmus felszínre törésével vádolják az általuk populistának tekintetteket, eltagadják, hogy mindez a brüsszeli uniós, bevándorláspárti elit és szövetségeseik tevékenységének az eredménye”. 

Demokráciafelfogásuk is sajátságos, hiszen a velük szemben álló nemzetállam-párti erők előretörésétől tartva, már most kijelentik, hogy a tavaszi választások eredményét csak akkor fogadják el, ha azon a birodalomépítők és bevándorláspártiak aratnak győzelmet. 

„Ők azok, akik a szólásszabadság helyébe politikailag korrekt kánont léptettek. Akik felszámolják a nemi identitások természetes kategóriáit, hadat üzennek a keresztény kultúrának. Megtámadták a család intézményét, nevetségessé tették a hazaszeretetet, a tekintély minden formáját a porba rántották, miközben saját maguk számára feltétlen tiszteletet és elismerést követelnek” – írja Schmidt Mária.

A közelgő európai parlamenti választások előtt a történész leszögezi: „ők jelentik a legnagyobb veszélyt Európára. Mert szabadságellenesek, demokráciaellenesek, elitisták, és ki akarják szolgáltatni kontinensünket azoknak a birodalmi erőknek, amelyek arctalanok, felelősségre nem vonhatók, beazonosításuk nehézkes, érdekeik csak profitban mérhetők, és a rövid távú profitmaximalizáláson kívül semmi másra nincsenek tekintettel.”

A teljes írás ide kattintva olvasható.

 

'Fel a tetejéhez' gomb