Már júliustól igényelhető az új gyermekvállalási támogatások egy része

Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a fiatal házasok gyermekvállalási támogatásáról elmondta, azt minden új gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nő igényelheti, aki első házasságában él, és legalább három év munkaviszonnyal rendelkezik. Legfeljebb 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel vehető fel. Ez a lehetőség júliustól számítva három évig áll majd nyitva.

A törlesztést az első, a 2019. július 1-je után született gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a kölcsön további részét teljes egészében elengedik, így akár vissza nem térítendő támogatássá is válhat ez a lehetőség. Az államtitkár ismertette, ha a maximális 10 millió forintos összeget veszik fel a szülők, akkor a havi törlesztőrészlet 50 ezer forint lesz, 20 éves futamidővel. A támogatást azok is igénybe vehetik, akik már házasok és már van gyermekük, de csak további gyermek után kérhető a kölcsön.

Novák Katalin közölte, hogy a csok mellé kapható kedvezményes hitel már használt lakásokra is felvehetővé válik, vagyis a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének a feltétele volt.

A jelzáloghitelek egy részének átvállalása úgy változik, hogy már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át. Az államtitkár kiemelte, hogy fontos tudni, ez a lehetőség a kamattámogatott csok-hitelek esetén is érvényes.

A legalább négygyerekes nők szja-mentességével kapcsolatban azt mondta, várhatóan a jövő évtől vezetik be, és ez nemcsak a 18 év alatti gyerekek esetén érvényes, hanem a felnőtt gyerekek után is, egészen a nyugdíjig. Az adómentesség kizárólag a munkából származó jövedelemre igaz, tehát például az osztalékból származóra nem lehet igénybe venni.

A nagyszülői gyedről elmondta, csak még aktív, tehát dolgozó nagyszülők vehetik igénybe, nyugdíjasok nem, és a gyed extra nem terjed ki rá, tehát ha a nagyszülő visszamegy dolgozni, akkor a gyed folyósítása megszűnik.  Novák Katalin beszélt arról is, hogy felmérték a bölcsődei ellátásra vonatkozó igényeket, és azt látták, hogy 70 ezer férőhelyre lenne szükség. Ezért a tervek szerint a jelenlegi 50 ezerről 2020-ig 60 ezerre, 2022-ig pedig 70 ezerre bővítik a férőhelyek számát.

Elindul továbbá a nagycsaládosok autóvásárlási programja, melynek köszönhetően a kormány legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a legalább három gyermeket nevelő családok esetében 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással. Ez az autó árának maximum 50 százalékát teheti ki és nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve kifizetni.

Novák Katalin hangsúlyozta, az intézkedések költségvetési fedezete biztosított, jövőre nagyságrendileg 150 milliárd forintot fordítanak ezekre, idén pedig értelemszerűen ennek felét, de ez azon is múlik, mennyien veszik igénybe a lehetőségeket.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a családtámogatások bővítése nem lezárt folyamat, tovább folytatják a munkát. Úgy fogalmazott, 2010 óta a kormány családbarát országot épít, és minden döntése arról szól, hogy könnyebb legyen gyereket vállalni és nevelni Magyarországon. Ezért folytatnak családközpontú kormányzást, és ezért növelték a családoknak járó támogatásokat a kétszeresre 2010 óta.

Közben láthatók az intézkedések eredményei is, nemcsak demográfiai értelemben, hanem abban is, hogy jobban élnek a gyereket nevelők. Emlékeztetett, 20 éve nem volt olyan magas a gyerekvállalási kedv, mint tavaly, és 20 éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2018-ban, amikor több mint 100 ezer fiatal mondott igent egymásra.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében jelentette be  a hétpontos családpolitikai akciótervet.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre