Százkilencven éve született „a legnagyobb székely”
Orbán Balázs az udvarhelyiszéki Lengyelfalván született. Családja még 1744-ben, Mária Terézia idején szerzett bárói címet. Édesapja, Orbán János a napóleoni háborúkban huszárkapitányként szolgált, édesanyja, Knechtel Eugénia pedig egy vegyes eredetű, német-olasz-görög családból származott. Általános iskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumban végezte, viszont középiskolába ugyanezen város református kollégiumába járt.
Életútja már fiatalkorától kezdve meglehetősen kalandosan alakult. Mivel anyai nagyapja után – aki korábban bányaügyi felelősként dolgozott az Oszmán Birodalomban – jelentős örökség maradt a családra, tizenhét éves volt, amikor szüleivel Konstantinápolyba utazott. Az örökség átvétele azonban nem ment simán, bírósági per kerekedett a hagyaték miatt és hosszú bírósági eljárásra kellett felkészülniük.
A pereskedés végét Orbán Balázs nem várta be, hanem inkább úgy döntött, ha már Konstantinápolyig eljött, akkor kihasználja a lehetőséget és bejárjat az Oszmán Birodalmat. Egy hosszú körutat tett, amelynek során eljutott Palesztinába, Szíriába, Egyiptomba, illetve az akkor már független államként létező Görögországba is. Leginkább talán az itt szerzett tapasztalatai, az antik görög kultúra, valamint a két évtizeddel korábbi sikeres görög szabadságharc történetének tanulmányozása hatott rá. Érdekes naplóbejegyzést hagyott hátra például amikor Athénból távozott:
„Még egyszer felmentem az Akropolisba, hogy leboruljak a mult századok teremtő szellemei előtt, hogy a nép dicsősége ezen templomában, a szabadság és honszeretet fényes oltáránál esküdjem neked örök hűséget s annyi dicső példa látásánál tanuljak meg téged imádni óh hazám! Szabadságodért örömest áldozom fel életemet s neked szentelem magamat utolsó lehelletemig.”
A sora úgy hozta, hogy Athénban értesült a magyar szabadságharc fejleményeiről, s a hírt hallva 150 lelkes forradalmárral együtt elindult Magyarország felé, hogy maga is részt vegyen a nemzet nagy küzdelmében. Azonban az országhatártól nem messze, Vidinben értesült arról, hogy a magyar főerők Világosnál letették a fegyvert. Így végül visszatért az Oszmán Birodalomba, ahol kapcsolatba került a magyar emigráció vezetőivel – többek közt Kossuth Lajossal is. Emellett például az olasz forradalom fontos vezetőjével, Giuseppe Mazzinivel és a francia Louis Blanc-kal is találkozott.
Az elkövetkező két évet Londonban töltötte, ahol a British Múzeumban a Közel-Kelet történetét tanulmányozta. Az itteni kutatásaival kiegészítve adta ki később Utazás Keleten című munkáját, amelyben az 1840-es évek végén tett utazásának történetét írta meg. Az elkövetkező években is Angliában tartózkodott, ennek során közel négy esztendőt töltött Victor Hugo és családja társaságában, aki az anekdota szerint egyszer úgy nyilatkozott, hogy
„kétszáz Orbán Balázzsal meg tudná buktatni a francia császárságot”.
A családi örökség kérdésének rendezése miatt 1855-ben visszament Isztambulba. Ezt követően, 1859-ben, 12 év után tért vissza Erdélybe, ahol elvállata Udvarhelyszék főjegyzői tisztségét. Alighanem a külföldön, utazással töltött évek sarkallták szülőhazájának felderítésére. 1862 és 1868 között darócruhában, gyalog, lovon és szekéren bejárta a Székelyföldet, s egy történelmi, néprajzi, régészeti és földrajzi szempontból is gazdag, hat kötetes leírást tett közzé A Székelyföld Leírása címmel.
Bár művében bizakodva ítéli meg szülőhazája helyzetét, írása a kritikákat sem nélkülözi:
„De azért, mert a fényes, a dicső multra oly kisszerű jelen következett, lehet a jövő vigaszteljesebb[…]a szent szabadság érdekében kiontott vér bizonynyal gyümölcsözni fog, s eredményes lesz, ha nem is a küzdőkre, de bizonnyal azok utódaira nézve.”
A Székelyföld leírását napjainkban is a székely öntudat egyik forrásaként, illetve a székelységről készült egyik legjobb és legátfogóbb alkotásaként tartják számon, annak ellenére, hogy az a romantikus tudományeszmény korszakában született.
Orbán Balázs 1870-től kezdve a politika színterén is aktív szerepet vállalt. A dualista kormányzatot a nemzeti demokratikus oldalról kiindulva bírálta. Őszintén hitt a polgári szabadságeszmében és képviselősége során valóban a közösség szolgálatára törekedett. Politikai jelmondata„A néppel és a népért” is ezt tükrözte.
Életvitele – nemesi címével ellenére – meglehetősen egyszerű volt, bárói címét sosem használta, sőt, az anekdota szerint isztambuli tartózkodása során egyszer tréfásan el is adta azt Vámbéry Ármin keletkutatónak öt krajcárért.
1870-ben Marosvásárhelyen a Függetlenségi Párt színeiben indulva országgyűlési képviselővé választották. A későbbi évek során Székelykeresztúr, illetve Berettyóújfalu képviselőjeként is bekerült a törvényhozásba. Székelykeresztúron 1881-ben egy alkalommal elbukott a választásokon, „a szennyes, mindennapi politika rafinériái” következtében.
1887-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is választották. Akadémiai székfoglalójában a székelység és a magyarság feltételezett származásáról beszélt, valamelyest belekeveredve ezzel a finnugristák és az orientalisták közt zajló „ugor-török” háborúba.
1890-ben hunyt el, csupán néhány nappal egy, a parlamentben elmondott szenvedélyes beszédét követően. Az általa létrehozott kis községben, Szejkefürdőn temették el. Mivel utódja nem volt, ezért a családi vagyonát közcélokra adományozta. Ugyan két alkalommal, 1908-ban és 1921-ben újra kellett temetni, sírja a mai napig Szejkefürdőn található.
Életútja – különösen fiatalkora – kicsit olyan volt, mintha egy korabeli romantikus regény hőse lett volna. Egyébiránt Jókai Mórral is kapcsolatban állt, és elképzelhető, hogy Jókai azon regényeiben, amelyekben székelyek is feltűnnek, az ő tapasztalataiból is merített.
Orbán Balázs emléműve Szejkefürdőn. Forrás: Wikimedia Commons/Thaler Tamás
Forrás: mek.oszk.hu, lexikon.adatbank.ro, cultura.hu. Kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons
