Tóth Gy. László az előválasztásról: „Ez nevetségesen kevés szavazat”

Január 28-án kezdődött, és február 3-án, vasárnap délben zárult az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás első fordulója, ahol az MSZP-s Horváth Csaba és a Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely csapott össze. Az eseménnyel kapcsolatban megkerestük Tóth Gy. László politológus-publicistát, aki kifejtette: csak a konfliktusok elodázásra jó ez az előválasztás, nincs igazi jelentősége.

Az előválasztást Karácsony nyerte, körülbelül 27 598 szavazattal. A fővárosiak közül mindössze 34 214-en mentek el voksolni. Mindez azt jelenti, hogy a 2014-es főpolgármester-választáson a teljes ellenzékre leadott voksoknak (300 ezer) a jelenlegi eredmény mindössze 11 százaléka. A legutóbbi, 2014-es főpolgármester-választáson 1,4 millió volt a jogosult szavazó száma, tehát a jelenlegi 34 ezer fő mindössze 2,2 százalékos részvételt jelentene.

Előválasztás 2019 – eredményhirdetés és értékelés.

Közzétette: MSZP – 2019. február 3., vasárnap

Az előválasztásnak a tervek szerint lesz második fordulója nyáron. Karácsony ekkor az LMP támogatását élvező Puzsér Róberttel és a Liberálisok jelöltjével, Sermer Ádámmal csaphat össze, de a Momentum eddig meg nem nevezett jelöltje is gyarapíthatja a kihívók listáját.

Az kérdéses, hogy ilyen részvételi adatok mellett van-e értelme megtartani azt a második fordulót. Az mindenesetre jól látszik, hogy akad azért néhány kakas, akik szívesen kaparnának még egyet azon a bizonyos „szemétdombon”.

Az előválasztással kapcsolatban megkerestük Tóth Gy. Lászlót. Az ismert politológus, publicista kifejtette, hogy csak a konfliktusok elodázásra jó ez az előválasztás, nincs igazi jelentősége.

„Ha visszagondolunk, az utóbbi időben akármilyen egyezmény is született a balliberális oldalon, abból végül egyet se tartottak be, így pedig nehéz lenne azt várni, hogy majd éppen az előválasztás eredménye miatt áll be mindenki szépen a sorba, és senki nem válik önjáróvá” – emelte ki a politológus.

Arra a kérdésre, hogy az a durván 34 ezer szavazat tényleg olyan soknak számít, mint ahogy azt az ellenzéki sajtó próbálja mantrázni, elmondta: egy közel kétmilliós világvárosban ez nevetségesen kevés szavazat, és kiválóan rámutat arra a tényre, hogy az ellenzéki pártok egyáltalán nem képesek aktivizálni a választópolgárokat.

Karácsony Gergellyel kapcsolatban kifejtette, hogy ő a tökéletes példája a modern kor közéleti médiaszereplőjének, aki semmilyen értékrendet nem képvisel, pusztán a szereplési vágy és egyéni politikai ambíciók vezérlik.

„Pályafutását Horn Gábor aktatáskájának cipelésével kezdte, majd belépett az LMP-be, ahonnan később távozott, és egy új pártban, a PM-ben folytatta politikai tevékenységét. Szövetségre lépett az Együttel, majd az MSZP-vel is, így Karácsony már lassan minden politikai formációt kipróbált” – zárta mondandóját Tóth Gy. László.