A jemeniek szenvedéseinek enyhítésére szólított fel a pápa

Ferenc, aki az első pápa, aki valaha az Arab-félszigetre látogat, közép-európai idő szerint este hétkor érkezik Abu-Dzabiba.

 

Humanitárius válság Jemenben

A katolikus egyházfő a decemberben megkötött korlátozott tűszünet sürgős ellenőrzését szorgalmazta, élelmet és gyógyszert kért a világ legsúlyosabb humanitárius válságától szenvedő jemeniek számára. A pápa erről azelőtt beszélt, mielőtt az őt az Egyesült Arab Emirátusokba, a Jemennel háborúban álló Szaúd-Arábiával szövetséges országba szállító repülőgép fedélzetére lépett volna.


Hirdetés

„Az embereket kimerítette a hosszú konfliktus, sok gyermek éhezik, de nem lehetséges a humanitárius segély eljuttatása” – mondta a pápa vasárnapi déli áldásában.

„A gyermekek és szüleik kiáltása felhallatszik az égbe”

– tette hozzá.

 

A Tolerancia éve eseménysorozat része e „történelmi” találkozó

Ferenc pápa azért utazik Abu-Dzabiba, hogy részt vegyen az emirátusokbeli Vének Muszlim Tanácsa által támogatott, vallásközi párbeszédről szóló konferencián, amelynek célja a vallási fanatizmus visszaszorítása az iszlám mérsékelt ágának népszerűsítésével. A kezdeményezés Ahmed el-Tajjíbtól, a nagy tiszteletnek örvendő egyiptomi ezeréves szunnita központ, az al-Azhár nagyimámjától ered.

A látogatás előestéjén Ferenc pápa videoüzenetben üdvözölte „barátját és drága fivérét”, Tajjíbot,

a tanácskozás összehívásával kapcsolatban dicsérte a bátorságát, és biztosított arról, hogy „Isten egyesít, nem pedig megoszt”.

Szombati közleményében az al-Azhár „történelminek” nevezte a találkozót, és nagyra értékelte az imám és a pápa közötti „mély testvéri kapcsolatot”.

Ferenc pápa és Tajjíb imám hétfőn szólal fel a tanácskozáson, amelyen nemcsak keresztények és muszlimok, hanem több száz zsidó, hindu, buddhista és más vallási vezető is részt vesz. Az esemény az emirátusokbeli Tolerancia éve eseménysorozatába illeszkedik.

 

Vatikán és e térség diplomáciai kapcsolatai

Ferenc pápának az Egyesült Arab Emírségekben vasárnap kezdődő utazása az első apostoli látogatás a konzervatívnak tekintett Arab-félszigeten, ahol több mint 2,6 millió katolikus él.

Míg az észak- és dél-arábiai apostoli helynökség szerint a katolikusok túlnyomó többsége bevándorló, a pápa látogatása az iszlám bölcsőjében újabb fontos korszak a katolikus egyházfőnek a moszlim vallással való kapcsolatai megerősítésére irányuló erőfeszítéseiben – mutatott rá az AFP francia hírügynökség.

Kuvait volt a térség első állama, amely hivatalossá tette a kapcsolatait a Vatikánnal 1968-ban. Jemen 1998-ban, Bahrein 2000-ben, Katar 2002-ben és az Egyesült Arab Emírségek 2007-ben követte a példáját.

Szaúd-Arábia és Omán mindmáig nem létesített hivatalos diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal.

Tavaly Szaúd-Arábia, ahol Mekka és Medina, az iszlám szent helyei találhatók, különböző keresztény hagyományok képviselőit fogadta, míg Mohammad bin Szalmán trónörökös a nyitás számos jelét mutatta a konzervatív vahhábita királyságban.

2018 áprilisában Szaúd-Arábia fogadta Jean-Louis Tauran francia bíborost, a vatikáni Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának néhai elnökét. A 2018 augusztusában elhunyt főpap a római katolikus egyház és az iszlám közötti párbeszéd lelkes támogatója volt.

2017 novemberében Besara Rai, a libanoni maronita egyház feje tett hivatalos látogatást Szaúd-Arábiában, ahol találkozott Szalmán királlyal és Mohammad trónörökössel.

 

A katolicizmus az Arab-félszigeten 

A Perzsa(Arab)-öböl menti országokban

több mint 3,5 millió keresztény él, mintegy 75 százalékuk katolikus,

többségükben a Fülöp-szigetekről és Indiából bevándorolt dolgozók.

Az apostoli helynökségek szerint egymillió katolikus tartózkodik csak Szaúd-Arábiában, mintegy 350 ezer Kuvaitban, 80 ezer Bahreinben és 200-300 ezer Katarban, bár hivatalos adatok nem léteznek.

Az Egyesült Arab Emírségekben mintegy egymillió katolikus él Paul Hinder, az Egyesült Arab Emírségeket, Ománt és Jement magában foglaló dél-arábiai helynökség püspöke szerint.

A térségben 22 katolikus templom van, amelyeket a hívők látogathatnak, és ahol imádkozhatnak. A legtöbb katolikus templom a térségben – szám szerint nyolc – az Egyesült Arab Emírségekben működik.

Az ománi szultánságban, Kuvaitban és Jemenben négy-négy templom van, Katarban és Bahreinben egy-egy.

A templomokban a pénteki misét látogatják a legtöbben. Az Egyesült Arab Emírségekben a hét különböző napjain tartanak különböző nyelveken misét, így angolul, a Fülöp-szigeteken beszélt tagalog, a dél-indiai Kerala államban beszélt malajálam nyelven és hindiül.

 

A vallásszabadság súlyos problémái az észak-arábiai térségben

Szaúd-Arábiában tilos a muzulmánon kívül minden imahely működtetése.

Az észak-arábiai apostoli helynökség szerint a katolikusok „a parókián belül élvezik a vallásszabadságot”.

A helynökség több problémáról is beszámolt: „korlátozzák a papok számát, túl kevés a templom és kevés hely van bennük”, főként karácsonykor és húsvétkor, amikor a hívők száma a 25 ezret is elérheti.

„(Büntetés terhe mellett) tilos mindenféle nyilvános tevékenység, vagy a vallás mutatása, beleértve a hívek toborzását is”

– tette hozzá az apostoli helynökség.

A térségben a keresztények többsége bevándorló dolgozó, de Kuvaitban, Bahreinben és Jemenben van kisszámú keresztény állampolgár is. Emmanuel Garib, a kuvaiti nemzeti evangélikus egyház feje szerint nyolc nagycsaládnak együtt mintegy 260 katolikus tagja van.

Nem hivatalos becslések szerint mintegy ezer bahreini és több ezer jemeni állampolgár keresztény.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb