Népszerű az elektromos autók vásárlását támogató pályázat

Meghirdetése óta több mint kétezer elektromos autó beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett, minden második esetben már a kifizetés is megtörtént.

 Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkárának közleménye szerint a pályázat 2018 nyarán lezárt első részében a 2,3 milliárd forintos keret terhére mintegy 1600 autóra érkezett támogatási kérelem. A december végi adatok szerint ebből csaknem ezerre már ki is fizették az igényelt támogatást. Az első ütemben leadott eredményes pályázatokra utófinanszírozási konstrukcióban kapják meg a támogatást a nyertesek.
    

A tárca annak érdekében, hogy minél többen vásárolhassák meg a környezetkímélő gépjárműveket, az elszámolás benyújtásának végső határidejét június 30-áig meghosszabbította.
    

Weingartner Balázs a 2018 októberében újranyitott kiírással kapcsolatban kifejtette: eddig 414 autóhoz igényelt támogatást 368 pályázó. A második ütemben a már hárommilliárd forintos támogatási keret terhére beérkezett igények közül mostanáig 183 pályázatról született döntés. Fontos különbség, hogy az új pályázati rendszerben a legfeljebb 1,5 millió forintos összeget előfinanszírozás keretében kapja meg a pályázó, ezzel is segítve a mielőbbi autóvásárlásokat.
    

A fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy a minisztérium hozzájáruljon a környezetkímélő járművek elterjedéséhez Magyarországon. A kormány számára fontos, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően nemcsak az anyagi terheik csökkennek, hanem mérséklődik a környezetszennyezés is. A program sikerességét mutatja, hogy a régióban hazánkban értékesítik a legtöbb elektromos járművet. A jelenleg is nyitott pályázatban a bruttó vételár 21 százalékára lehet legfeljebb 1,5 millió forint támogatást igényelni. A maximális bruttó vételárat a minisztérium a korábbi 15 millióról 20 millió forintra emelte.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre