Rétvári Bence: a legfényesebb zenei karrier is az első hanggal kezdődik

A Hangszert a kézbe programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló, Könnyűzene Támogató Program finanszírozása mellett a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) valósítja meg, bevonva a legfontosabb szakmai szervezeteket, legismertebb zenei képzéssel foglalkozó helyeket, zenetanárokat és előadóművészeket. A program váci állomásához érkezve a rendezvényt Rétvári Bence államtitkát nyitotta meg. A három nap alatt sok száz gyermek tapasztalhatja meg életében legelső alkalommal egy hangszerrel való találkozás élményét.

Jártok zeneiskolába? – kérdezte meg egy alkalommal az egyik riporter a Hangszert a kézbe programon résztvevő gyerekektől. Én nem – válaszolja egy bátrabb kislány, majd hozzáteszi: ott nem olyan zenét tanítanak, amit szeretek. Az hogy lehet – lepődik meg a válaszon a riporter –, hiszen nem a klasszikus zene minden zene alapja?

Ez a kis beszélgetés is tükrözi a magyarországi zeneoktatás mai helyzetét. Sok gyerek szívesen muzsikálna, de csak töredék részük jut el odáig, hogy foglalkozzon is valamelyik hangszerrel.

A zenével nem érintkező gyerekek sokat veszítenek. De akár tovább is mehetünk: nem nyílik ki előttük az általuk bálványozott virtuális világon kívül semmi sem. A program megalkotói hisznek abban, hogy a zene – a sporthoz hasonlóan – megmentheti a fiatalokat az elkallódástól. Emiatt céljuk, hogy az elmúlt évtizedekben kifejlesztett jó gyakorlatokat a pedagógusok elsajátíthassák a zeneoktatásban.

Sok esetben az „élettől elszakadt” nevelés valósul meg a zeneiskolai intézményekben: az ifjú zenésznövendékek „kotta-hangosító” funkciót látnak el, mert csak azt tanulták, de a zene valódi szeretete a szívükig nem ér el. A zeneoktatás számos területén tehát szükségesnek tartják a szakmai konzultáció létrejöttét az elérendő közös cél érdekében, amely az egészséges lelkű, zeneértő és zenét befogadni vágyó új generációk képzését jelenti.

A Hangszert a kézbe egy országjáró zenei játéktér és ismeretterjesztő programsorozat. A mostani, váci állomásán az eddigi összes résztvevő száma eléri a hetvenezret.

A hangszerkiállítás során a gyerekek – és nem egy esetben a felnőttek is – közelről találkozhatnak a hangszerekkel, kezükbe vehetik azokat. A legtöbben ekkor találkoznak életükben először hangszerrel ilyen gyakorlati módon.

Hangszersimogató, könnyűzenei, népzenei, klasszikus zenei oktatási bemutató mind-mind részei a színvonalasan kialakított, több napon át látogatható programnak. 

A sorozat 2017 tavaszán indult, és 22 városban került megrendezésre az elmúlt másfél évben. A helyszínek jellemzően a városok frekventált kulturális központjai, művelődési házai. A szervezők rendszeresen irányítják rá a fiatal korosztályok figyelmét a zenélésre, a zenélés tanulásának lehetőségeire.

A Hangszert a kézbe programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló, Könnyűzene Támogató Program finanszírozása mellett a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) valósítja meg, bevonva a legfontosabb szakmai szervezeteket, legismertebb zenei képzéssel foglalkozó helyeket, zenetanárokat és előadóművészeket.

Az interaktív hangszerkiállítás keretein belül a diákoknak lehetőségük van egy zenei workshopon való részvételre, ahol speciálisan, a hangmagasságoknak megfelelően méretre vágott műanyag csövekkel, az úgynevezett „boomwhackers”-szel 50-100 gyerek is élő xilofont tud alkotni.

Negyvenöt perc alatt belekóstolnak a zene megszólaltatásának csodájába: a Boci, boci tarkától eljutnak Beethoven Örömódájának eljátszásáig.

Mindezt közösen, egymásra figyelve. A programokat minikoncertek és a kiállításhoz kapcsolódó játékok is színesítik.

A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik – kezdte beszédét a váci Hangszert a kézbe Program ünnepélyes megnyitóján Rétvári Bence államtitkár. Hozzátette, hogy a legfényesebb zenei karrier is azzal indult el, amikor egy gyerek első alkalommal vett a kezébe egy hangszert, pengetett meg egy gitárt vagy leütötte az első billentyűt a zongorán.

Reméljük, hogy a Hangszert a kézbe Programnak köszönhetően lesz olyan későbbi művész, aki hálásan fog visszaemlékezni erre a napra, és az itt első alkalommal megszólaltatott hangszer-élményre.

Az államtitkár köszönetet mondott a HANOSZ-nak és a Nemzeti Kulturális Alapnak, hogy támogatásuk révén lehetővé teszik, hogy minél többek számára az első lépés megtételét biztosítják, illetve a zenével való foglalkozáshoz kedvet adnak.

Rétvári Bence államtitkár számára az elektromos dob nagy felfedezés volt, hiszen így a fülhallgató segítségével a néma gyakorlással a gyerekek nem zavarják a szomszédokat. A köszöntője után ő maga is kipróbálta az elektromos dobfelszerelést.

Fotó: Balogh Marcell

Mindenki tehetséges valamiben – fordult oda Rétvári a jelenlévő iskolásokhoz. Azért szervezünk ilyen programokat nektek, mert köztetek biztosan van olyan, aki a zenéhez nagyon tehetséges. Nem feltétlenül azzal a céllal, hogy mindenkiből híres muzsikus váljon, hanem pusztán csak azért, hogy mondjuk a harmincadik születésnapon együtt lehessen zenélni és ünnepelni a barátokkal.

A zene olyan élményt ad, amelyet más nem tud megadni – tette hozzá az államtitkár. A zenével olyat tudunk adni egymásnak és magunknak, amit szavakkal vagy képekkel nem lehetne kifejezni.

A HANOSZ egyik jelenlévő képviselője elmondta, hogy mindenféle hangszert hoztak magukkal. Olyanokat is, amilyeneket egy hangszerboltban biztosan nem lenne lehetősége ezeknek a gyerekeknek kipróbálni. Szólógitárok, akusztikus gitárok, basszusgitárok, elektromos zongorák, illetve az elektronikai zenéhez szükséges eszközök, valamint egy ház stúdió is a kipróbálható kiállítás részét képezik.

De a népi hangszerek és egyéb akusztikus hangszerek is gazdagítják a három napra Vácra telepített tárlatot. A zene műfaji szempontból egy nagy egységben van jelen, az egyes stílusok jellemző hangszerei békében megférnek egymás mellett.

A zeneboltok visszajelzései egyértelműen azt mutatják, hogy a hangszervásárlási kedv a program hatására megnövekszik az adott városban, ahol a kiállítás megtekinthető, kipróbálható. Érdekesség, hogy a mai negyvenesek vagy akár idősebbek is kedvet kapnak a zenetanuláshoz, pusztán a saját szórakoztatásukra.

A Novák Katalin államtitkár asszony és Fekete Péter államtitkár védnöksége mellett megvalósuló program eleinte a megyeszékhelyeket vette célba. A kisebb településekről érkezők külön kérése volt, hogy a kisebb városokba is hadd jelenhessen meg a Programunk – mondta el Bajnai Zsolt, a Hangszert a kézbe projekt vezetője.

Hozzátette: Vácra, mint járás központi városába is így érkeztünk el. Minden rendezvényünk három napig tart, csak külön kérésre, az egyéb helyi anyagi forrás felajánlása mellett van lehetőségünk a programot néhány nappal meghosszabbítani, ahogy ez Gyöngyösön is történik majd.

Jól látszik, hogy 2019 vége után is szükség lenne további támogatásra, hogy a program bejárhassa legalább egyszer Magyarországot. Igény lenne rá

– húzta alá az NKA Hangfoglaló Kollégiumának vezetője.

(Vasárnap.hu; kiemelt fotó: Balogh Marcell)

Iratkozzon fel hírlevelünkre