Mintegy 95 ezer család otthonteremtését segítette a csok

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornáján közölte, mintegy 95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amely körülbelül négyszázezer embert jelent.

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú lakásban vállalhassanak gyermeket.

Az államtitkár hangsúlyozta, tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek, a kétgyermekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték. Szerinte ezek tovább növelik majd a csok népszerűségét.

Kitért a gyed-et érintő változásokra, amelynek maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek. Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a csok segíti az országon belüli mobilitást, de a falusi csoknak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre