Fake News? Részletek a New York-i abortusztörvényről

Nagy vita követte New York állam új abortusztörvényét Magyarországon is. Voltak, aki felrótták, hogy nem voltak teljes körűek az abortuszok születésig való kiterjesztéséről szóló híradások. Mások egyenesen álhíreknek minősítették az erről szóló híreket. Megvizsgálva a törvényt és annak hátterét, szomorúan ébredtem rá, hogy szó sincs FAKE NEWS-ról. Zaymus Eszter írása.

 

Zaymus Eszter cikke eredetileg a 777blog.hu oldalon jelent meg. Az írást a szerző és az oldal engedélyével teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük. 


Hirdetés

A World Trade Centert kivilágították rózsaszínre, New York ünnepelt: az új jogszabály csaknem minden esetben kinyitotta az ajtót a születésig végezhető abortuszok előtt. Mostantól olyan gyermekeket is abortálhatnak, akik már életben maradnának, ha koraszüléssel jönnének világra. Hatályon kívül helyezték a büntetőjogi törvény minden abortusszal kapcsolatos büntetési tételét, továbbá azt az alapelvet is eltörölték, mely szerint ha egy gyermek az abortusz eljárás során mégis élve jön a világra, az orvosoknak mindent meg kell tenni, hogy megmentsék az életét.

Míg a World Trade Center rózsaszín fényben úszott az új abortusztörvényt ünnepelve, lábánál az emlékmű a szeptember 11-i terrortámadás anyaméhben életét vesztett áldozatai előtt tiszteleg.

Milyen változásokat hozott a kérdéses jogszabály?

Az új törvény egészen a születésig engedélyezte az abortusz végzését bizonyos esetekben. Ezek közül viszont az egyiket, az anya egészségének védelmét szinte minden szituációra lehet alkalmazni.[1]

Az új törvény szerint a születésig végezhető abortusz:

1 . “ha fennáll a magzati életképesség hiánya”

Érdemes megfontolni Abby Johnson, korábbi abortuszklinika-vezető gondolatait e ponttal kapcsolatban:

“Nézem ezeket az abortusz-támogatókat arról beszélni, hogy a nőknek miért van szükségük késői abortuszra. Amikor megkérdezem, hogy miért, elmondják nekem, hogy néha a nők negatív magzati diagnosztikát kapnak, és a baba egyébként sem tudna élni a méhen kívül.

Rendben. Legyünk világosak a késői abortusszal kapcsolatban. Nem számít mi történik, a nő meg fogja szülni a babát. Ez nem olyan, hogy egyszer eldöntöd, hogy abortuszod lesz, és akkor a baba varázslatos tündérporrá válik, feloldódik a levegőben, és nem kell már megszülni.

A szülés be fog következni… és vagy egy élő, vagy egy halott baba jön a világra. Miért nem akarnánk megtenni mindent, amit csak tudunk, hogy megőrizzük a gyermeked életét és méltóságát? Ha a baba meghal, legalább elmondhatod, hogy valóban megpróbáltál mindent, hogy megmentsd a gyermeked életét. Ez az, amit egy anya tesz.”

A méhen kívüli életképesség határát az orvosi szakma a 24. hétre teszi. Ha azután születik meg a gyermek, már van esélye életben maradni. Amennyiben az anya élete veszélyben, és élete a gyermek eltávolításával menthető meg, semmi nem indokolja hogy először egy méreginjekcióval megöljék a gyermeket, és utána indítsák el a koraszülést. A születendő gyermek megölése nem segít az anya életén. Számos szülész-nőgyógyász orvos felszólalt (pl. ittitt vagy itt) a barbár abortusztörvény ellen tiltakozva, és leszögezve, hogy nincs olyan állapot, amely harmadik trimeszteri abortuszt igényelne. Egy volt közülük Dr. Omar L. Hamada is:

“Tisztázni szeretném, hogy ne férhessen hozzá kétség. Szakképzett szülész-nőgyógyász vagyok, aki több mint 2500 kisbabát segített a világra. Nincs egyetlen olyan magzati vagy anyai állapot, amely harmadik trimeszteri abortuszt igényelne. Nincs egy sem. Koraszülés, igen. Abortusz, nem.”

2. “ha az abortusz szükséges a páciens egészségének védelméhez”

Lucia A. Silecchia, az University of America’s Columbus School of Law professzora szerint az “egészség” kifejezés egyike a leghírhedtebb homályos rendelkezéseknek az abortusz joggyakorlatában”. A kétértelműség miatt, mondta el Silecchie professzor, a kifejezés “széleskörűen változó meghatározásokra és értelmezésekre alkalmas”, amely “hatalmas mérlegelési jogkört biztosít az egyes egészségügyi szolgáltatók szakmai megítélésére”, akiknek most már orvosoknak sem kell lenniük.

A meglévő bírósági ítéletek egyértelművé teszik, hogy az anya egészségére való hivatkozás, mint amit az új New York-i törvény is tartalmaz, megnyitja a kaput a szabadon választható abortuszok előtt. A híres Roe vs. Wade üggyel párhuzamosan zajló Doe vs. Bolton[2] ügy ítélete kimondja, hogy az “orvosi megítélés minden olyan tényező fényében gyakorolható – fizikai, érzelmi, pszichológiai, családi és a nő életkora – amely a beteg jólétének szempontjából fontos. Mindezen tényezők vonatkozhatnak az egészségre”.  Ez pedig bármire ráhúzható. Angliában és Walesben például 2016-ban az összes abortusz csaknem 97%-át (közel 180 000 abortuszt) végezték el azzal az indokkal, hogy a várandósság veszélyezteti az anya mentális egészségét! Ahelyett, hogy segítséget nyújtottak volna nekik a nehéz helyzetben…

A New York-i katolikus püspökök is a fentiek tudatában nyilatkoztak a következőképpen az új jogszabály kapcsán: “Az úgynevezett “reproduktív egészségügyi törvény” kiterjeszti államunk már eleve radikálisan engedékeny törvényét, még több egészségügyi szakembert felhatalmazva arra, hogy abortuszt biztosítson, és megszüntetve az összes állami korlátozást a késői eljárásokra.

Egy olyan abortusz átlaggal, ami már eleve a nemzeti átlag duplája, a New York-i törvény rossz irányba halad.”

Hé, New York, ő még nem esedékes 28-ig… még mindig van “választásom”? A képet egy édesanya, Mags Devlin Ogle osztotta meg január 24-én a Facebookon.

 

  •  Míg eddig csak “megfelelő engedéllyel rendelkező orvos” végezhetett abortuszt New York államban, az új jogszabály orvosi végzettséggel nem rendelkező egészségügyi szakemberek számára is engedélyezi, hogy abortuszt végezzenek.[3]
  •  Minden abortuszra való utalást kivettek a büntetőjogi törvényből.
  •  Az új törvény kivette az emberölés esetei közül a 24. hétnél idősebb születendő gyermek halálának okozását.[4]
  •  Az új törvény hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény illegális abortuszokat tiltó pontjait, vigye azt végbe az anya, vagy más.[5]
  •  Az új törvény hatályon kívül helyezett két olyan jogszabályt, amelyek vetélés előidézésének kísérlete miatt büntetik a várandós nőnek kárt okozókat.[6] (Aki korábban pl. hason rúgott egy várandós nőt, annak a magzatban okozott kár miatt is felelnie kellett, most ezeket a jogszabályokat eltörölték).
  •  Az új törvény hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény abortuszra való kényszerítést tiltó pontjait.[7]
  •  Az új törvény hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény abortáló cikkek illegális abortuszok céljából történő kiadását tiltó pontját.[8]

Hatályon kívül helyezve: “Egy személy bűnös az abortáló cikkek kiadásában, amikor bármilyen műszert, cikket, gyógyszert, drogot vagy anyagot gyárt, értékesít vagy szállít azzal a szándékkal, hogy azokat egy nő jogellenes művi vetélésének előidézésére használják.” Szintén hatályon kívül helyezték a büntetőjogi törvény azon pontjait, amelyek másod- és elsőrendű gyilkosságnak minősítik a várandós nő halálának az okozását egy illegális abortusz során.[9]

Ironikus ezt annak fényében olvasni, hogy a radikális feministák világszerte ünneplik ezt a “nők biztonságáért hozott” törvényt, mely szerintük “biztonságos” abortuszt biztosít a számukra.

Az új törvény továbbá hatályon kívül helyezte a közegészségügyi törvény egyetlen olyan pontját, amely arra az esetre szólt, ha az abortusz “nem sikerül”, és élve születik meg a gyermek. A jogszabály garantálta az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a késői abortusz procedúrák következtében élve születő kisbabák számára.

Hatályon kívül helyezve: “Amikor abortuszt végeznek a várandósság 20. hetét követően, jelen kell lennie egy másik orvosnak is az abortuszt végző orvoson kívül, hogy átvegye az irányítást, és azonnali orvosi ellátást biztosítson minden olyan élveszületéskor, amelyet az abortusz idéz elő. (…) Az ilyen gyermeknek azonnali jogi védelmet kell biztosítani New York állam törvényei szerint.” [10]

Összefoglalva, a New York állam kormányzója által a január 22-én aláírt úgynevezett “reproduktív egészségügyi törvény” amellett, hogy radikálisan kiterjesztette az abortuszok végzésének a körét, megszüntette a nők abortuszra való kényszerítésétől való védelmét, és a várandós nők kiemelt védelmét az erőszakkal és életük kioltásával szemben. Az együttérzést pedig, amit a méhen belüli gyermekek már régóta elvesztettek, most elvették a megszületett, de eredetileg abortálni kívánt gyermekektől is…

Zaymus Eszter

 

Forrás: 777blog.hu

Kép: Jenifer Oakley-Delaplante


Lábjegyzetek:

[1] “Egy egészségügyi egészségügyi szakember (…) abortuszt végezhet, amennyiben a páciens esetének tényein alapuló ésszerű és jóhiszemű szakmai megítélése szerint: a páciens a terhesség megkezdésétől számított 24 héten belül van, vagy a magzati életképesség hiánya áll fenn, vagy az abortusz szükséges a páciens életének vagy egészségének védelméhez.”  Reproductive Health Act (RHA) § 2.

[2]  Doe vs. Bolton 410 U.S. 179, 192 (1973)

[3] Az RHA hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény ide vonatkozó § 125.05(3) pontját, amely biztosította, hogy csak engedéllyel rendelkező orvosok végezhessenek abortuszt. Az RHA második szakasza hozzáadott egy új pontot a közegészségügyi törvényhez, amely a megfelelő részében a következőt mondja ki: § 2599-BB(1)) “Az Oktatási törvény 8. címszava alatt jegyzett, hitelesített, engedélyezett vagy felhatalmazott egészségügyi szakember törvényi alkalmazási körén belül abortuszt végezhet (…)” Az Oktatási Törvény 8. címszava alatt felsorolt, engedélyezett, tanúsított vagy engedélyezett egészségügyi szakemberek lehetnek orvosi asszisztensek, ápolók, ápolónők vagy szülésznők.

[4] Az  RHA hatályon kívül helyezte a büntetőjogi § 125.00 törvény  pontját: “Az emberölés olyan magatartást jelent, amely (…), vagy egy olyan születendő gyermek halálát okozza, akivel egy nő több mint 24 hete terhes.”

[5] Az RHA hatályon kívül helyezték a büntetőjogi törvény következő pontjait   §§ 125.00 §§125.05(2) §§ 125.50 §§ 125.55

[6] Az RHA hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény §§ 125.05(2), 125.40, 125.45. pontjait, melyek tiltották az abortuszra való kényszerítést, illetve a vetélés okozásának szándékával indított támadásokat. Míg más létező törvényeket lehet alkalmazni az ilyen fajtájú támadásoknál, a törvény nem bünteti mostantól a magzat ellen irányuló bűncselekményeket.

[7] lásd: előző lábjegyzet

[8] Az RHA hatályon kívül helyezte a büntetőjogi törvény §§ 125.60 pontját.

[9] Az RHA 8. és 9. cikkelye hatályon kívül helyezi a New York-i büntetőjogi törvény 125.15 (2) és 125.20 (3) pontjait, amelyek másod és elsőrendű gyilkosságnak minősítik  a várandós nő halálának az okozását egy illegális abortusz során.

[10] Az RHA harmadik szakasza hatályon kívül helyezte a közegészségügyi törvény 4164. §-ának idézett részét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb