Amerikai katolikusok az abortusztörvényt aláíró kormányzó kiközösítését követelik

Az abortusztörvényt aláíró Andrew Cuomo kormányzó kiközösítését kezdeményezik amerikai katolikusok, akik a közösségi médiafelületeken is kampányt indítottak ennek érdekében. Követelésükhöz már püspökök is csatlakoztak, a kéréstől a területileg illetékes főpásztor sem zárkózik el.

Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, a magát katolikusnak valló Andrew Cuomo kormányzó aláírásával, New York állam frissen elfogadott abortusztörvénye a gyerekgyilkosságot új szintre emelte. A kormányzó később mindezt a város és a progresszív értékek történelmi győzelmének nevezte. Érdekesség, hogy ugyanez az Andrew Cuomo megszállott ellenzője a halálbüntetésnek, amely szerinte nem más, mint “történelmünk förtelmes szégyenfoltja”.

A New York-i abortusztörvény, amely egészen a születésig de facto lehetővé teszi a gyermekek meggyilkolását, világszerte nagy felháborodást keltett. Amerikai katolikusok most a kormányzó kiközösítését követelik és a közösségi médiában is rohamosan terjednek az „#ExcommunicateCuomo” bejegyzések. A hívek kezdeményezését két püspök, Richard Stika és Joseph Strickland is támogatja, ugyanakkor Timothy Dolan New York-i érsek szóvivője szerint nem a kiközösítés a megfelelő válasz. Cuomo ügyében azonban nem a New York-i érsekség, hanem az Albany Püspökség lenne az illetékes egyházmegyei fórum. Edward Bernard Scharfenberger, Albany püspöke a FoxNewsnak elmondta;


Hirdetés

nem zárja ki a kiközösítés lehetőségét.

 

Forrás: kath.net

https://s4c.news/2019/01/23/a-gyerekgyilkossag-uj-szintre-lepett-new-york-a-szuletesig-kitolta-a-torvenyes-abortusz-lehetoseget/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb