Ady100 – Egy rendkívüli tehetség története
Ady híres volt bohém életéről, a botrányairól, nőügyeiről. Már fiatalon belevetette magát az éjszakai életbe, cigaretta füstbe burkolózva ült szombat esténként a kocsmában, diákszerelmekről ábrándozva. Ugyan elkezdte a jogi kart, de sosem fejezte be, mert az újságírás sokkal jobban vonzotta, és közben kiadta első kötetét is Versek címmel, ami nem hozta meg számára a vágyott sikert. Ady nem költőként, hanem újságíróként indult el, és a közélet dolgai iránti kritikus érdeklődése, egész életben megmaradt. Élesen bírálta a magyar politikát, de a nyugati hiányosságokat sem hagyta figyelmen kívül.
A fiatal költő Nagyváradra ment, ahol pezsgett a kulturális élet, és Brüll Adél személyében itt talált rá a viharos szerelem is. A nagyvilági asszonnyal kilenc szenvedélyes évet voltak együtt, aki a Léda-versek múzsája lett. A költő sokszor utazott ki Adélhoz Párizsba, aki ott élt férjével, Diósy Ödönnel. A házaspár szárnyai alá vette a bohém költőt, így hárman laktak együtt a Diósy által bérelt lakásban. Adél kezelte a pénzügyeit, hiszen Ady mindig adósságból adósságba zuhant, Diósy pedig segített orvosokat találni, hogy kezeljék a kialakuló szifiliszét.
Adél rendkívüli nő volt, de Ady mellett egy másik karizmatikus egyéniség nem tudott harmóniát teremteni. Szerelmüket viharos veszekedések, egymás marcangolása jellemezte, kapcsolatukat ugyanakkor a mindent elsöprő szenvedély fűtötte. Ady többször is hangsúlyozta, hogy őt nem hagyja el senki, ha eljön az idő, ő lesz az, aki szakít majd. Ezt meg is tette nem sokkal azután, hogy szeretője halott kislányt hozott a világra. Ugyan a gyermek sírján a Diósy név szerepelt, mindenki tudta, hogy a kislány valódi édesapja Ady Endre. A költő a Nyugatban megjelent Elbocsátó szép üzenettel zárta le végleg a Lédához fűződő viszonyát, aki teljesen összetört a szakítás után. Férje vigasztalta az elhagyott asszonyt, és ő volt az, aki visszaküldte a költőnek az összes kitépett lapot a nekik ajándékozott kötetekből, amin Ady ajánlása van. A költő soha többet nem látta Adélt. Léda egy utolsó levélben kérte őt, hogy utazzon Bécsbe, mert ott fog átszállni Párizsba menet, és hadd lássa még egyszer a költő arcát az állomáson. Csak hogy el tudja engedni, talán így könnyebb lesz. Ady azonban még válaszra sem méltatta.
A költő körüli botrányok egyikéhez fűződik a fotó, ahol szokatlan módon rövid hajjal látható. A kép egy párbaj után készült, ahol Ady fejsérülést szenvedett, ezért kellett levágatnia a haját. A költő egy szék miatt párbajozott Debrecenben, ugyanis elfoglalta Geréby Pál földbirtokos bérelt színházi helyét. Ady bocsánatot kért, de mivel továbbra sem volt hajlandó átadni jogos tulajdonosának a helyét, Geréby kihívta párbajra. A botrányos ügy később bíróság elé került, Adyt öt, Gerébyt nyolc nap letöltendő államfogház-büntetésre ítélték. A költő a váci börtönben le is ülte a rá kiszabott büntetést.
Ady körül mindig is sok nő forgolódott, a folyton szerelmes költő már hosszú ideje levelezett Boncza Bertukával, amikor eljegyezte a fiatal újságírónőt, Dénes Zsófiát. A házasság csak ígéret maradt, mert Zsuka édesanyja annyira ellenezte a frigyet a betegeskedő költővel, hogy a menyasszony visszalépett. Ugyan nem álltak az oltár elé, de Zsuka végig Ady közeli barátja maradt, még Csinszkával való kapcsolatáról is tőle kért tanácsot. „Szerethet-e engem egy 20 éves lány?” – kérdezte Dénes Zsófiától Ady.
A fiatal lány, aki végül Ady felesége lett, már hosszú évek óta rajongással szerette a költőt. Első levelét még egy svájci intézetből küldte, amiből kisebb-nagyobb szünetekkel mély baráti levelezés indult el. Ady „édes kis húgának” gyakran írt, de a személyes találkozóra a kis Bertukának még sokat kellett várnia. A fiatal lány minden akadályt átugrott, hogy Ady felesége lehessen. Édesapja hiába tiltakozott a házasság ellen, Boncza Berta 1915-ben hozzáment Ady Endréhez.
Ady egyre rosszabb állapotban volt, szanatóriumból szanatóriumba járt, hiába igyekezett kevesebb inni és dohányozni, mind hiába. Életformája, eleve beteges természete nem ígért hosszú életet, 42.évében, 1919. január 27-én elhunyt a Liget Szanatóriumban.
„Aki nem ismerte őt, nem érti, mit mondok: de aki sose látta, sose beszélt vele, nagyon sajnálhatja, mert egy példátlanul szuggesztív egyéniség ismeretségétől van megfosztva” – írta Adyról Móricz Zsigmond.
Fotó: Székely Aladár (wikipedia)
