Eszéken, Zentán
Kárpát-medencei kalandozásaim legutóbb délre vittek, Eszéken és Zentán volt dolgom, ami alkalmat adott az itteni magyarok helyzetének röptében való áttekintésére is. Horvátországról nekünk, magyaroknak nem a hó és a fagy szokott eszünkben jutni, hanem a forró nyár, a tengerpart, most azonban kemény télbe csöppentem. A behavazott táj, az üres utcák azt a rémálmomat juttatták eszembe, hogy talán 50 év múlva ezek a falvak teljesen elnéptelenednek, a megmaradt magyarság a többi nemzettel együtt városokba szorul. Sajnos mi magyarok is mind kevesebben vagyunk errefelé, bár a természetes fogyás, meg az elvándorlás is kicsit lelassult. Az sem köztudott, hogy a szlovéniai, lendvai hatezres magyar közösség mellett Horvátországba is szakadt egy darab belőlünk. Tíz megyében vagyunk ott szétszórva, de legtöbben, mintegy 10 ezren a Drávaszögben, a Dráva és a Duna találkozásánál, illetve Szlavóniában élnek. Ott található az a két falu is, amelynek szenvedései a szerb-horvát testvérháborúban a magyar sajtóban is napi szinten megjelentek: Kórógy és Szentlászló.
A horvátországi magyar közösség soha nem fogja kiheverni ezt a háborút, mint ahogy a szerbiai sem. Az elvándorlás az akkori meneküléssel kezdődött és tart azóta is. Most már inkább a szerbek és a horvátok mennek el nyugatra az azonnali jobb élet reményében, a magyarság kitartóbb. Magyarország pedig dicséretes módon mindent igyekszik segítségként megadni a helyben maradáshoz. Az elvándoroltak utánpótlása pedig délről jön, például Bosznia-Hercegovinából. Hasonló tehát a helyzet, mint Erdélyben, ahol az elvándorolt szászok helyét sötétbőrű déliek vették át, anélkül azonban, hogy azt a kultúrát, melyet a szászok 900 év alatt létrehoztak, elsajátították volna. Így lesznek aztán itt is, ott is megműveletlenek a korábban teraszosított domboldalak, és foglalja vissza a természet a másvallásúak, más civilizációban felnőttek által használhatatlannak ítélt épületeket, templomokat.
„9. De mások költöznek a házba!
10. sírva, vagy éppen hahotázva, s ott tesznek-vesznek még sokáig,
12. kiosztják le nem élt idődet; nappalaid és éjszakáid…”
A fenti sorokat Szőcs Géza írta valamikor a nyolcvanas években, az Időszerűségét vesztett végrendelet – dal a kolozsvári fiúkhoz című versében, amely itt Szerbiában és Horvátországban ma is érvényesnek tűnik. Az ittmaradottak azonban konok, a helyi kultúrába kapaszkodó kitartással tesznek sorsuk jobbrafordulásáért. Az eszéki Magyar Kulturális és Oktatási Központban csakúgy, mint a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium mellett épülőben új kollégiumban, ahova össze tudják gyűjteni a szórványból a gyerekeket és nem kell majd őket utaztatni. Jelenleg Zentán 170 diák tanul, az eszéki óvodában körülbelül 50 gyerek van, az általános iskolában 40, a középiskolában 60 diák kap képzést. Ha ez a munka ilyen ütemben, ilyen energiával és helyi elkötelezettséggel folytatódik, nem kell féltenünk errefelé a magyarságot.
És akkor Szőcs Géza látomása is a múlt költői leképezése marad, nem pedig a jelené, legfőképp nem a jövőé.
Kelemen László 
