Pilhál György: amikor fordítva sül el a kampány

Az újabb „merjünk kicsik lenni" kampány fordítva látszik elsülni. A nemzeti önbecsülést nem lehet elnyomni.

A nemrég alapított Get Real Hungary! mozgalom szerint Európa egyik legnagyobb gondja ma az, hogy a magyar autósok jelentős része Nagy-Magyarországot ábrázoló matricával közlekedik az utakon – vázolja fel a furcsa mozgalom alapállását a Magyar Idők hasábjain Pilhál György, majd rátér arra a jelenségre, amelyet a mozgalom leginkább kiváltott, idézve egy hozzászólást a közösségi média világából.

„Eddig nem volt semmiféle országtérképem a kocsimon, de holnap a legelső dolgom lesz, hogy veszek egy Nagy-Magyarország-matricát”

– írta valaki, reagálva az újabb „merjünk kicsik lenni” kampányra. 

Pilhál találóan teszi fel a kérdést; vajon tudják-e, hogy akciójukkal épp az ellenkezőjét fogják kiváltani az emberekből, mint amit remélnek: még többen teszik ki autójukra a Nagy-Magyarország-matricát. 

A szerző a haza bölcsét idézi – Deák Ferenc megfogalmazása szerint ugyanis „amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.

A cikk ide kattintva olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre