Hodász András: Furcsa világban élünk…
Gondoljatok bele: ha egy TV interjúban arról beszéltem volna, hogy ha valaki nem érzi jól magát a biológiai neme miatt, és ezért át szeretné operáltatni magát, akkor meg kellene adnunk neki erre a lehetőséget, vajon mi történt volna? Valószínűleg másnap tele lett volna a sajtó a nevemmel, és vége-hossza nem lenne a dicsérő cikkeknek: íme a hős pap, aki szembe megy “maradi egyháza” tanításával, és az _igazi_krisztusi_szeretetet_ hirdeti, hisz elfogadó és toleráns.
Ám mivel azt találtam mondani, hogy abban az esetben, ha valakinek a szexuális irányultságával (tehát a belső vágyaival) van problémája, akkor adjuk meg neki a változás reményét, mi történt? Pontosan az ellenkező hatást váltottam ki. Mint mondtam, furcsa világban élünk.
Egy dolog azonban nem változik a történelem során: sajnos még mindig sokan vannak, akiknek nincsenek érveik, vagy esetleg túl bizonytalanok az igazukban, ezért egyszerűen hangerővel, a másik személyének támadásával, megbélyegzésével próbálják meg ellehetetleníteni a párbeszédet. Mert szerintük bárki, aki akár csak felveti a témát, az már homofób és gyűlölködő.
Ezek a címkék egy dologra jók: meg se kell próbálniuk megérteni mások álláspontját.
A “felháborodók” (és akkor most nagyvonalúan nem minősítettem a stílusukat) közül hányan olvastak első kézből a reintegratív terápiáról vagy pl. Joseph Nicolosi elméletét a helyreállító terápia lehetőségéről? Én több könyvét is elolvastam a témában (pl. a Buda Béla professzor által ajánlott, magyarul is megjelent Szégyen és kötődésvesztést). Amit a homoszexualitás kialakulásáról ír (ti. hogy bizonyos gyerekkori sérülésekhez, traumákhoz köthető ezeknek a vágyaknak a kialakulása), jól illeszkedik azokra az élettörténetekre, amikkel találkoztam. Nekem ennyi elég, hogy komolyan vegyem a gondolatait. Amennyire én látom, a tudomány jelenlegi állása szerint egyik oldal igaza sincs minden kétséget kizáróan bizonyítva. Ebben az esetben pedig erkölcsileg az a helyes eljárás, hogy azoknak, akikben felmerül a változás vágya, elmondjuk, hogy van egy lehetőség, amit ki lehet próbálni. Ez már homofóbia?
Gondoljunk bele: ha csak egyetlen ilyen ember van a földön, és csak 1% esély van arra, hogy Nicolosinak, és a vele egyetértő szakembereknek igaza van, szerintem attól, aki változni szeretne, embertelenség a választás lehetőségét megtagadni. Joga van hozzá. Ki meri ezt elvitatni? Azok, akik utcára vonulnak a nők “jogáért”, hogy megöljék a magzatukat a saját méhükben?
Néhányan kedvesen azt javasolták, hogy beszélgessek el meleg emberekkel. Köszönöm a javaslatot, és üzenem nekik, hogy valószínűleg több meleggel volt mély, értő, személyes beszélgetésem, mint ahányat ők egyáltalán ismernek.
Figyelem! Egészen eddig egy szó sem esett a Katolikus Egyház tanításáról vagy a Bibliáról! Amiket én védelmezek, tulajdonképpen egytől-egyig liberális érték: az önrendelkezés joga, a véleményszabadság, a gondolat szabadsága, a gyógyuláshoz való jog, a tolerancia mindenki felé, sőt a tudomány autonómiája. A tudományos fejlődés nem jelentéktelen feltétele ugyanis, hogy egyetlen kérdés felvetését se övezze hisztéria, hanem lehessen szabadon megvitatni.
Tudom, hogy ezzel a nyilatkozatommal sikerült magamra haragítanom éppen azokat, akik már kezdtek volna megkedvelni a kormánykritikus megnyilatkozásaim miatt, így aztán mostanra mindenkinek a tyúkszemére léptem. Sajnálom, de inkább mondom azt, amit igaznak érzek, mint azt, amit elvárnak tőlem. Így legalább a tükörbe bele tudok nézni reggelente.
Akik eddig illúziókat dédelgettek velem kapcsolatban, azoknak el kell mondjam: nem tartozom oldalakhoz, nem dörgölőzöm senkihez. Ami egyedül számít az az evangélium, Isten _igazi_ szeretetének hirdetése, úgy, ahogy a kinyilatkoztatásból megismerhetjük.
Megbántani senkit nem állt szándékomban, de bánni csak azokat a mondataimat bánom, amelyek Isten igéjének ellentmondanak.
Az eredeti írás ide kattintva olvasható el.
Forrás: Hodász András, Facebook
Kép: claremont.org
