„Egy inasnak ki kell mennie külföldre tanulni, dolgozni, világot látni. Egy lényeg van csupán: haza is kell jönni.”

Fiatal kora ellenére máris igen változatos életrajzot tudhat magáénak. A miskolci kosárlabda csapattól a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti tagozatának elnökségén át az Európai Parlamentig. Most pedig a magyar kormány Európai Uniós államtitkára, és nem utolsó sorban három gyermek édesanyja. Kezdjük egy egyszerű kérdéssel. Mennyit alszik egy nap?

Az a naptól függ, de igyekszem öt-hat órát mindennap aludni.

Ha mégsem jön össze?

Hadd éljek a munkaidő keret példájával. Megpróbálom hosszabb távon behozni a lemaradást. Ha hétköznap nem is sikerül, valamelyik hétvégén igyekszem pótolni.

Ha gyerekkoráról kérdezem, Miskolcról, különösen ennyi év brüsszeli tartózkodás után mit felelne? Megszépültek azok az emlékek, vagy egyébként is jó szívvel gondol vissza a ’80-as évek Miskolcára?

Miskolc még most is az alfája és ómegája az életemnek. Olyan egyszerű dolgok is tudnak hiányozni, mint a tavaszi esők után a nedves föld illata. Nem akarok patetikusnak tűnni, de nagyon sok mindent köszönhetek a városomnak. Ráadásul minél távolabb kerültem tőle, annál jobban hiányzott. Emberléptékű hely, segít abban, hogy valódi emberi kapcsolatok alakuljanak ki, amelyek átívelnek akár évtizedeken is. Mindent biztosított egy tökéletes gyermekkorhoz: zenét, sportot, jó iskolákat és szerető közösséget.

Ha becsukja a szemét mi jut először eszébe Miskolcról?

A Diósgyőri vár bástyái. Közvetlenül mellette nőttem fel. Ez nekem olyan, mint a budapestieknek lehet talán a Lánchíd vagy a Margit-sziget. Számomra a város központja nem a „Belváros,” hanem mindig is Diósgyőr volt. És nem csak azért, mert már az avar korban is volt ott egy gyűrűvár. Gyerekkoromban ott játszottunk, bicikliztünk a vár körül, és ha éppen valamelyik ismerősünk ült a jegypénztárban, zárás után még a fegyvertárba is beszöktünk.

Úgy tudom, családja egy része Erdélyből származik. Mennyire voltak hatással a nagyszülei az életére? Akár a pályaválasztására?

Mivel mindkét nagyszülő páros közel lakott hozzánk, az egész gyermekkoromat mellettük töltöttem. Mindannyian nagy hatást gyakoroltak rám. Az apai nagymamám származott a Partiumból, Felsőbányáról. Anyai ágról az őseim tősgyökeres diósgyőriek. Nem voltak értelmiségiek, ám rengeteg dolgot köszönhetek nekik. Például a világ legjobb szüleit! Olyan emberi értékeket kaptam tőlük, amiket a gyerekeimnek is igyekszem továbbadni.

Mivel foglalkoztak?

Mivel Miskolc akkoriban egy iparváros volt, mindkét nagyapám a Lenin-kohászati művekben dolgozott, sőt az anyai nagyapám, aki 1915-ben született, még a diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyárban kezdett dolgozni egész fiatalon. Emlékszem, hogy gyerekként még láttam a pecsétes igazolványát. Nagyon tetszett a „királyi” felirat, az maga volt a történelem. De az emlékeken túl az anyai nagyszüleim jelentik számomra a vallást is. Igazi hívő emberek voltak. Velük jártunk templomba vasárnaponként, a szomszédunkban laktak. Emlékszem azokra a téli csikorgó havas délelőttökre, ahogy jövünk haza a miséről a diósgyőri plébániatemplomból. A lelki feltöltődés után a húsleves illatára értünk haza. A vallás pedig nem utolsó sorban a zenét is jelenti számomra. A karácsonyokat a templomokban töltöttem adventi koncerteken hegedülve. Az volt az igazi ünnepi ráhangolódás.

Így már érthető miért Miskolcra és nem mondjuk Pestre járt egyetemre.

Igen, ez nem is volt kérdés. Sőt, mikor az ország különböző pontjairól számos kritika érte a városomat, én egyre harciasabban védtem. A Miskolci Egyetem joghallgatója lettem, de az igazat megvallva, a fél életemet akkoriban a tornacsarnokban töltöttem. 2001-ben újraélesztettük a MEAFC (Miskolci Egyetemi Atlétikai Futball Club) női kosárlabda csapatát, ami akkor már évek óta nem létezett. Sporttagozatos általános iskolába jártam, így egyértelmű volt, hogy amíg tehetem, sportolok. Míg a középiskolai éveim alatt a Diósgyőri Atlétikai Klub sprintere és távolugrója voltam, az egyetemen már a csapatsportot választottam. A MEAFC a közösségszervezésnek a magasabb fokát jelentette. Hiszen pénzt, termet, labdát, gyakorlatilag mindent össze kellett gyűjtenünk a semmiből. De összejött és meg sem álltunk az NBI/B-ig. Azok az évek felejthetetlen élményeket és sok-sok tanulópénzt jelentettek.

Ekkor már politizált?

Nem. Csapatkapitány voltam. Szerintem a közösségben, a közösségért dolgozni egyáltalán nem egyenlő a politizálással. Csupán minden értelmes dologból igyekeztem kivenni a részem. Ilyen volt például az ELSA (European Law Students’ Association) miskolci tagozata is. De említhetném a zeneiskolai éveimet is. 14 évig voltam a Miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola hegedű tanszakos növendéke, a zenekari lét kihagyhatatlan közösségi élmény.  

Hogy találkozott a közélettel? 

Egyetem után Budapesten kerestem munkát, mert nemzetközi ügyvédi irodában szerettem volna dolgozni.

Miért?

Szerettem a nyelveket, angolul, németül, spanyolul beszéltem és külföldiekkel akartam dolgozni, hogy rendszeresen használhassam is. Kiváló megoldásnak tűnt, hogy Magyarországon élve külföldi ügyfelekkel töltöm a napjaimat. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a Fidesz Ifjúsági Tagozatának egy-egy tagjával is a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti tagozatán keresztül.

Gulyás Gergely miniszterrel is itt találkozott?

Igen, ő is alapítója volt a tagozatnak. Az alakuló közgyűlésen, teljesen ismeretlenül engem is beválasztottak az elnökségbe. Sokáig képviseltük az ügyvédjelöltek érdekeit és szerveztük a fiatal jogász társadalom életét, minden hónap első csütörtökén például összejöveteleket rendeztünk a ’Klub Tatoo-ban’.

Úgy tudom 2006-ban már politikailag aktív volt. Mi volt az első szerepvállalása?

A mi generációnk ’89-ben még túl fiatal volt. Viszont ha az ember a közösség felé elkötelezett, akkor ő is egyszer az életében végig akar sétálni a történelem főutcáján. Az őszödi beszéd utáni hangulat ezért minket is magával ragadott. Egy átvert nemzet és a véres rendőri túlkapások: egy olyan történelmi pillanat volt, amikor fiatal fejjel megéreztem, hogy milyen, amikor tehetek valamit a közösségért. A férjem megalapította a ’Ne féljetek! alapítványt’, amelynek a munkájában én is aktívan részt vettem. Az utcán osztogattuk a sárga csekkeket, több mint tízmillió forintot gyűjtöttünk össze a sérülteknek, azonnali segítséget nyújtva. Nagyon jó érzés volt.

Miért költöztek ki Brüsszelbe? Nem érezte itthon jól magát?

Nagyon jól éreztük magunkat, de ahogy a céhes világban – annak idején – egy inasnak fiatalkorában ki kell mennie külföldre, hogy tanuljon, világot lásson és tapasztalatot szerezzen. A lényeg annyi, hogy jöjjön is haza. Kilenc évig láthattam kívülről Magyarországot és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Brüsszel egy olvasztótégely, ahol rengeteg kultúra él együtt. Gyakorlatilag emeletről-emeltre változnak a nyelvek az intézményekben. Egy ilyen helyen, ha az ember akar, nagyon sokat tud tanulni. Mi pedig főképp erre fókuszáltunk. Tudtuk, hogy haza fogunk költözni, de addig is sok ismeretet elsajátítottunk – mi is és a gyerekeink is. Megtanultunk például franciául.

Mikor és mi volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott a gondolat, hogy a „jövőben ezzel vagy azzal szeretnék foglalkozni?”

Egyértelműen az Európai Parlamentben töltött idő alatt. 2009-ben Áder Jánoshoz – akkor még európai parlamenti képviselőhöz – kerültem, mint környezetvédelemért felelős tanácsadó. A döntések előkészítőjeként, már nem csak jogászként dolgoztam, így egyre több közöm lett a politikához. Sokat tanultam, tapasztaltam. Nagyon sokat köszönhetek az Elnök úrnak.

Brüsszel, Belgium és Közép-Európa között mit lát a legnagyobb különbségnek?

Nekem Közép-Európa emberibb és őszintébb. Azt fontos leszögezni, hogy én mindig szerettem a kultúrák közötti párbeszédet, vonzott az új és idegen megismerése, ami egy nagy kaland. Nagyon sok külföldi kollégám, barátom lett ezért az évek során.

Volt, hogy nem magyarul álmodott?

Soha!

Belátott a színfalak mögé, a nyugat európai társadalmak valóban ennyire eltávolodtak a klasszikus értékektől, a vallástól, ahogy mi látjuk ezt itt Közép- Európában?  

Szeretem a kebabot, de nem akarok mindennap azt enni. Amikor azt vettem észre, hogy a „fő” kultúra nem tudja magát definiálni egy országban és kezd felolvadni, azt nem tudtam jó szemmel nézni. Ebből volt is vitám egy-egy baráti beszélgetés során még Belgiumban, mivel a liberális véleményterror olyan szinten uralja a diskurzusokat, hogy aki a fősodortól eltérően vélekedik az már, hogy is mondjam szépen, kilóg a sorból. Tehát nagyon könnyen rásütik az emberre a xenofób bélyeget pusztán azért, mert mást gondol. 

Gondolja, ha a szuverenista, nemzetállamokat támogató erők többségbe kerülnek a májusi Európai Parlamenti választások során, az kihat az európai emberekre is a mindennapjaikban? Úgy értem többen találnak majd vissza a gyökereikhez, az európai kultúrához, akár Istenhez?   

Szerintem a kulcs itt a tisztelet. Ha mindenki úgy határozza meg az értékeit, hogy eközben a másikat nem zavarja, úgy az egység a sokféleségben uniós elv nem sérül. Ha a  nemzetállamokat nem bélyegzik meg és az EU alapító atyáinak az akarata érvényesül. Baj akkor van, ha nem tiszteljük egymást, ha elfordulunk a gyökereinktől. Néha az volt a benyomásom, hogy sokkal jobban lelkesedtek a nyugati emberek más kultúrákért, mint a sajátjukért. Inkább szállnának síkra egy vitában a csadorok viselésének jogáért, mint a saját nemzeti örökségük, hagyományaik megőrzéséért. Erről sokszor jutott eszembe a Lautsi contra Olaszország ügy. (Megjegyzés: Solie Lautsi asszony sérelmezte, hogy gyermekei iskolájában minden tanterem falán feszület van elhelyezve. Véleménye szerint ez sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Ezért beperelte az olasz államot, majd az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, amely első ízben a feszületek ellen foglalt állást és csak később az EJEB nagykamarája érvénytelenítette a döntést.)

Akik ismerik, gyakran mondják, hogy „Judit elsősorban és másodsorban is jogász és talán csak harmadsorban politikus.” Gulyás Gergely miniszterre is nagyon hasonlókat mondtak korábban. Igaznak találja ezt a véleményt? 

Megtisztelő ez a párhuzam. Elsősorban magamat egy hazáját szerető magyarnak tartom – ezért is jöttem haza. A politika azonban olyan, mint a hosszútávfutás.

A táv melyik szakaszánál tart?

A pisztoly csak nemrég dördült el. 

Mit nevezne meg Magyarország legfőbb uniós feladatának a következő évben és mit a következő tíz évben? 

Egyértelműen a közelgő Európai Parlamenti választásokat. Most fog eldőlni, hogy Európa milyen jövőt választ magának. A kérdés az, hogy a bevándorláspárti liberális erők nyernek-e, vagy azok, akik Európát meg akarják őrizni Európának. Ha meg tudjuk őrizni a szuverenitásunkat és az európai nemzetállamok akarata kerekedik felül, úgy azt hiszem már letettük a következő tíz év alapjait is. Hiszen akkor az emberek a stabilitást választják a bizonytalanság helyett, az értékeket az értéktelenség helyett.

Fotó: MTI /Kovács Tamás