Hosszú idő után újra kereszteltek “Magyarország Leánya” templomában

Hosszú idő után újra keresztelőt tartottak Tell-Aszkuf-ban, a Szent György káld katolikus templomban. Az épületet 2014-ben súlyosan megrongálta az Iszlám Állam, majd a településsel együtt a Hungary Helps Program jóvoltából épülhetett újjá. “Magyarország Leánya” újra élettel teli város.

 

A keresztelő a remény és a jövő szimbóluma: ha van gyermek, akit szülei a templomba visznek, van jövője a közösségnek. 2014-ben kevesen gondolták, hogy az iraki Tell-Aszkuf település káld katolikus temploma öt éven belül újra mosolygó szülőket és keresztelendő kisgyerekeket fogadhat. Az Isten házát a körülötte elterülő várossal együtt rövid időn belül rombolta le az Iszlám Állam, hogy betagozza “ördögi kalifátusába”. A harcokban mintegy kilencszáz épület rongálódott meg, az imádság helyét – illetve azt, ami megmaradt belőle – lőszerraktárnak és lőgyakorlatok helyszínének használták a terror emberei. 

Az ISIS felszámolására induló koalíció sikerrel szabadította fel a Ninivei-fennsíkon elterülő város környékét, a mindennapi élethez szükséges infrastruktúra és a hagyományokhoz ragaszkodó közösség számára alapvető fontosságú templom azonban továbbra is romokban állt. 

A magyar kormány által életre hívott Hungary Helps Program ebben a helyzetben találta Tell-Aszkuf városát, melyből az iszlamisták támadása előtt ezerháromszáz család menekült el, jellemzően egy élet munkájának eredményeit hagyva a hátuk mögött. A program céljaként meghatározott helyben és közvetlenül történő segítségnyújtás 2017-ben kezdődött, majd a Hungary Helps legnagyobb iraki projektjévé nőtte ki magát. A közel kétmillió eurós beruházással a városba sikerült újra életet lehelni: megújultak a lakóházak, megkezdődött az infrastruktúra helyreállítása és felújították a Szent György templomot is. 

Mindez fordulópontot jelentett: az elmenekült családok döntő többsége (ezerháromszázból mintegy ezer) visszatért és újra élettel töltötte meg a várost. 

A helyiek hálából kiegészítették városuk nevét, melyet most már úgy hívnak; “Tell-Aszkuf, Magyarország Leánya”.

Különösen fontos ez abban az Irakban, amely ugyan kétezer éves keresztény közösséggel rendelkezik, az elmúlt másfél évtizedben azonban elveszítette keresztényeinek nagy részét. Míg tizenöt évvel ezelőtt 1,5 millió Krisztus-hívő lakta az országot, számuk mára 300 ezerre csökkent. A megmaradásukért folytatott küzdelem során minden helyben maradó, vagy itt születő keresztény nagy kincs.

A Tell-Aszkufban születő gyermekek családjainak pedig újra van hol keresztelőre összegyűlniük. Sok év elteltével, 2019 vízkeresztjén ismét új keresztényeket ünnepelhettek a Szent György templomban, ami igazi örömünnep egy olyan közösség számára, amely előtt néhány éve a menekülés és a számkivetettség tűnt az egyetlen reális jövőképnek. 

A képre kattintva galéria nyílik!

Vágvölgyi Gergely

Fotók: Hungary Helps – Magyarország Segít, Azbej Tristan hivatalos Facebook-oldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre