Növekszik a félelem az ugandai keresztényeket érő támadások miatt

Bár Uganda népességének csupán a 13,7%-a nem keresztény, a maroknyi muszlim hívő egyre inkább radikalizálódik, így növekvő félelemben tartják a keresztényeket. A két legutóbbi támadás különösen is erős hatást váltott ki Krisztus követőinek körében.

 

A kelet-ugandai keresztény közösségeket ért két támadás nagy félelemmel töltötte el az országban élő Krisztus-követőket. 2018 októberében egy templomot romboltak le, december 20-án pedig úgy összevertek egy keresztény asszony, mert imaalkalmakat tartott a házában, hogy kórházba kellett szállítani.


Hirdetés

Simon Mustafa Waseke 2017-ben tért át a kereszténységre az iszlám hitről, és egy kisebb templomot kezdett építeni, ahogy egyre több muszlim tért meg tanúságtételei hatására. A templom maga a Kakutu megyebeli Kibenga térségben épült és a Lyama plébánia alá tartozott.

A muszlim közösség megszólításában elért sikerei következtében Waseke és az ő temploma a muszlimok céltáblájává váltak. Október 10-én egy helyi imám által vezetett falubeli muszlimok csoportja megtámadta a templomot és lerombolták azt.

December 20-án, csupán 25 km-re a fenti eseményektől, Budakában Deborah Gimbót összeverték a saját otthonában, miközben imádkozott. Az áldozat nyilatkozata szerint négy támadó tört be az otthonába az esti imaalkalom alatt, melyet két másik keresztény nővel tartottak. A támadók arra szólították fel őket, hogy hagyják abba a Jézushoz való imádkozást. Mikor Gimbo visszautasította ezen kérésüket, botokkal verték össze.

Az áldozat nyilatkozata szerint, egy helyi sejk mondta a támadóknak, hogy a Krisztus-követőkkel addig kell harcolni és nyomást gyakorolni rájuk, míg el nem fogadják az iszlámot hitüknek.

Ez a két kelet-ugandai támadás nem csak a helyi keresztényeket rémítette meg, mert bár az áttért keresztényeket ért támadások általánosabbak, növekszik a lehetősége annak, hogy az erőszak az egész keresztény közösségre is átterjedjen.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás: Morning Star News
Kép forrása: ICC

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb