Alig kell várakoznunk a sürgősségin

A sürgősségi osztályok többsége tartani tudta a január elején bevezetett rendeletben megkövetelt ellátási időket - mondta az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós – aki összefoglalta az elmúlt időszak egészségügyi történéseit – hangsúlyozta, a magyar egészségügy kritikus pontja volt a sürgősségi ellátás, azonban az új triázs rendszerrel csökkenteni tudták a várakozási időket.

A miniszter elmondta, az új rendszer célja, hogy a beteget a lehető legrövidebb időn, az érkezéstől számítva öt percen belül regisztrálni kell, és tíz percen belül a végleges ellátási helyre kell irányítani. A betegeket öt súlyossági fokozatba sorolhatják, és ennek alapján döntenek az ellátásukról, valamint meghatározták az ellátáshoz szükséges időt is – tette hozzá.

Lényeges a rendszerben – folytatta Kásler Miklós -, hogy van egy akut alapellátó egység is, amely lényegében ugyanazt a tevékenységet végzi, mint a háziorvosok, hiszen – mint mondta -, a sürgősségin nagy számban jelennek meg olyanok, akiknek ellátása nem igényel sürgősségi ellátást.

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt időszak egészségügyet érintő változásiról is, így többek között a bejelentett béremelésről, az Egészségbiztosítási Alap kasszájának emeléséről, az ösztöndíjprogramokról, és a nővérszállók fejlesztéséről.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre