Látogatóban
A Karácsonyi időszak a látogatások ideje. Ünnep múltán a család mellett sorra kerülnek a barátok, ismerősök is. Ilyenkor a segítségre szorulóknak is több figyelem jut.
Erdélyi utazgatásaim alatt sokfelé megfordultam, sok utat bejártam, de ahhoz képest kevés helyen álltam meg körülnézni a sok ezer faluból, amelyek elszáguldottak mellettem az autó ablakában. Bizonyára az olvasók is így vannak ezzel, időnként az elszaladó tájból felbukkan a gondolat, de jó is lenne megállni, körülnézni, megismerni embereket, templomot, falut.
Mezőségen számtalanszor utaztam át, sietve Gyergyóba, haza, hiszen Budapestről ez volt a legrövidebb út. Ilyenkor csak vágyakozva néztem a zenei gyűjtéseim során bejárt falvak tábláit: Magyarszovát, Magyarpalatka, Báré, Mezőszilvás, Örményes. A klasszikus, az erdélyi Mezőséget átszelő út Apahidán válik le a Kis-Szamos völgyéről és fordul keletre, hogy aztán Szászrégennél a Maros völgyébe becsatlakozzon. A „Holt-tenger” – ahogy az elnevezés Makkai Sándor regénycíméről közismert lett, Mezőségre nem csak azért találó, mert réges-régen valóban tengerfenék volt e táj, hanem azért is, mert ezt a vidéket is szinte teljesen elpusztította a tatár, büntetésül Rákóczi György lengyelországi hadjáratáért. A beköltözött románok mellett azóta kisebbségbe szorult magyarok élnek itt nehéz körülmények között, hiszen a föld sovány, gyárak nincsenek, ingázni kell a munkába, vagy elköltözni. Nagy fába vágja a fejszéjét, aki ezen a vidéken élőkön akar segíteni, ezért is fontos, hogy egyik oldalról a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, másik oldalról a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány (szivarvany.ro) vágott bele az itt mélyszegénységben élő gyerekek segítésébe.
Magyarfülpös kilenc kilométerre fekszik Szászrégentől, ünnepek utáni utam odavezetett. Régi, XIII. századi templomát érdemes megnézni, bár felújításra vár.
A református lelkész, Ady István és felesége viszi néhány munkatárssal az alapítványt. Még a táncház hőskorában végeztek Kolozsváron, onnan az ismeretség, majd Fülpösre kerültek. Azóta is segítik munkánkat, a hagyományos kultúra élő megőrzését, továbbadását, mi táncházasok pedig nekik próbálunk segíteni: a vásárhelyi Világló Egyesület dolgozik az idén velük. Utoljára Pallagi Pali kollégám temetésén találkoztunk vagy tíz éve, Ady István adta meg jó barátjának akkor a végtisztességet az óbudai temetőben. Az általa vezetett Szivárvány Házhoz ma 51 nehézsorsú gyerek tartozik, a nagyobbak Régenben laknak, a kisebbek Fülpösön. Kitartó munkájuk sok nehézséggel jár, akad, aki gyanakvással nézi őket, akad, aki irigységgel, de hál’Istennek sok a segítő is.
Minden jóakaratú és segítőkész embernek figyelmébe ajánlom tevékenységüket, csakúgy, mint a válaszúti Kallós Alapítványét (kallos.org.ro).
Kelemen László
