A Vatikán is indul majd az Olimpián?

Létrehozta a Vatikán saját atlétikai klubját, az egyesület tagjai közé többek közt papok, apácák és Svájci Gárdisták is jelentkeztek. A Szentszék az Olasz Olimpiai Bizottsággal létrehozott megállapodás keretében hozta létre az egyesületet és hosszútávon az olimpián való szereplés lehetőségében is bíznak.

Vatikán első, hivatalos is bejegyzett sportegyesületével a Szentszék hosszútávú célja az, hogy idővel a nemzetközi sporteseményeken, így az Olimpián is képviseltethesse majd magát.

„Gyakran álmodoztunk arról, hogy egyszer majd a Szentszék zászlaját is láthatjuk majd az olimpiai játékok megnyitóján” – nyilatkozta Melchor José Sanchez de Toca, a vatikáni kulturális minisztérium sportügyi felelőse. Kiemelte azt is, hogy elsősorban azokon a sporteseményeken szeretnének részt venni, amelyek kulturális-szimbolikus jelentőséggel bírnak.

„Ki tudja, talán még a dobogóra is felérhetünk néha” – tette hozzá.

A Szentszéknek már korábban is voltak nem hivatalos sportcsapatai – elsősorban futball és krikettcsapatok –, amelyeket az Anglikán egyházzal való viszony javítása érdekében hoztak létre, de a tegnap alapított egyesület az első, amelyet hivatalosan is bejegyeztek a Vatikánban.

Az első esemény, amelyen az egyesület sportolói ott lesznek január 20-án lesz, ekkor kerül majd sor a tíz kilométeres “La Corsa di Miguel” nevű emlékfutásra, amelyet a tragikus sorsú argentin sportoló, Miguel Sánchez emlékére rendeznek. 

(Forrás: The Guardian, kiemelt kép forrása: Pixabay)