Ha eddig nem írtunk alá erre vonatkozó szerződést, nem túlórázunk idén

A Magyar Idők úgy tudja, az elvi lehetősége sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést.

A Liga Szakszervezetek felmérése szerint nem környékezték meg eddig a munkáltatók a dolgozókat, és a többi érdekképviselettől sem érkeztek erre vonatkozó visszajelzések. A kollektív szerződések munkaidőkeretre vonatkozó módosítására sem kaptak jelzést a képviseletek – írta a lap pénteki számában.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Idők megkeresésére megerősítette:

munkajogilag nem lehetséges, hogy az év utolsó napjáig 400 órát túlórában ledolgoztassanak azokkal a dolgozókkal, akikkel nem írattak alá szerződésmódosítást. 

A Liga felmérést készített tagjai körében arról, mennyire vált gyakorlattá a túlóratörvény alkalmazása, illetve, hogy milyen a munkavállalók megítélése a kérdésben. Habár még nem érkeztek vissza mindenhonnan a válaszok, az látszik, a munkáltatók nem kérték a kollektív szerződésben a munkaidőkeret emelését akár három évre, de a korábbi szabályozás alapján kötött kollektív szerződések módosítására sem történtek megkeresések – mondta a szakszervezeti vezető.

Hozzátette ugyanakkor: a dolgozók továbbra sem tartják elfogadhatónak a munka törvénykönyve módosítását, mert attól tartanak, hogy a későbbiekben a munkáltatók már kihasználják a jóval magasabb túlórakeret nyújtotta lehetőséget.

A magyarországi alkalmazás még így is alatta van az európai gyakorlatnak, amely jól mutatja, hogy az új törvénykönyv a munkavállalónak kínál legális lehetőséget a munkaidőkeret növeléséhez, de egyben az esetleges munkáltatói visszaéléssel szemben védelmet is nyújtanak a jogszabály adta keretek.

(Forrás: MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre