Sóbálvány Samu: A megtévesztés bajnokai

Az esport már elkezdte szőni globális hálóját, multicégek sokasága biztosítja szinte számolatlanul a támogatás-milliókat, hivatásos esportolók bontogatják pixelszárnyaikat, esport-robotkommentátorok köszörülik aranytorkukat, de vajon van-e még visszaút, átgondolhatjuk-e még, hogy tényleg ezt szeretnénk-e? Az esport egyáltalán sport-e?

Érdemes leszögezni, hogy az esportnak semmi köze a fizikai testedzési igényekhez. Ha valaki a testét akarja karban tartani, akkor biztosan nem képernyő előtt a sötétben görnyedve egy billentyűzet püfölésével igyekszik eredményt elérni. Persze, ha innen közelítjük meg a kérdést, a sakk sem az izomtömeg-növelők játéka, de mégis sokan sportnak tartják. Kevesebben tudják, hogy csak 1999 óta ismeri el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sakkot – és a bridzset – sportágként, de olimpiai játékokon hivatalos versenyszámként mind a mai napig nem mutatkozott be.

Mindeddig csupán a Nemzetközi Sakkszövetség rendezett sakkolimpia néven versenyeket. A sakk azonban legalább a nevében nem jelentette ki egyből, hogy márpedig ez sport. Ezért a sakkról, mint sportról szóló évtizedes, kulturált vita a mai napig él, van, aki sportként elfogadja, de sokan vitatják.

A „szellemi sport” révén megnyitott kiskapun azonban még csak a kopogtatásig sem jutottak el, hanem a kaput bedöntve érkeztek meg hatalmas robajjal a videojátékok átkeresztelkedésével született elektronikus sportok.

Az esport hívők az elnevezésről szóló vitát Magyarországon már csírájában elfojtották annak ellenére, hogy angolul a videójátékozást összefoglaló néven nem egyetlen sportként említik. Az angolszász világban mindig többes számban, esportokról beszélnek, s így használják a kifejezést az esportok bölcsőjének tekinthető Dél-Koreában is, ezzel is utalva a sokféleségre és arra, hogy ezt a sokféle játékot nem valódi, legfeljebb elektronikus sportként hivatkozzák.

Mi is az az esport?

Magyarországon azonban az esportok szó használata fel sem merült, a kérdést azelőtt megválaszolták, hogy bárki feltette volna. A gamerek góréi idehaza nemcsak azt döntötték el az elnevezéssel, hogy az esport sportnak minősül, hanem azt is, hogy egyetlen, az összes videójáték-versenyt magába foglaló sportról van szó. Talán vannak, akik csak most olvasnak az esportokról először.

Az ő kedvükért érdemes tisztázni, hogy ennek az iparágnak a minimális részét teszik ki a sportokat utánzó elektronikus játékok. A valóságban lövöldözős, harcolós online játékokról szól ez a világ, aminek a legnépszerűbb játékai között az Ellencsapás: Globális Támadás (CS:GO), az Ősök védelme 2 (DOTA 2) vagy a Legendák Ligája (LoL) fantázianevű programokat találjuk.

A sportokat utánzó labdarúgó (FIFA), kosárlabda vagy baseball programozott játékok részesedése minimális, a világ top 10 legnépszerűbb játéka közé egy ilyen sem fér be. A hazai sportcsapatokat is elérte már az őrület, köztük vannak még, akik eleinte ellenállnak, s csak valódi sportos e-játékokat engednek be a esport-szakosztályaikba, de a nagyobbak, több mint 100 játékost is „edző” klubok, mint a Honvéd vagy az MTK egyáltalán nem rejtik véka alá, hogy igazolt játékosaik döntő többsége a harcolós játékokban érdekelt. Hogy még nem történt meg a teljes esport integráció, az talán már csak onnan látszik, hogy a játékra alkalmas billentyűzeteket még gamer billentyűzetként és nem edző-billentyűzetként kínálják a számítástechnikai áruházak.

Esport dopping az olimpián?

De vajon mi vár ránk a jövőben, miután az esportok rejtélyes rendszergazdái megkapták a nyilvánosság kellő figyelmet az „Esportokat az olimpiára!” jelszó kikiáltásával? Tényleg akaszthatnak majd aranyérmet egy ejátékos nyakába a közeljövő egyik nyári olimpiai játékán? Ezt nem tudjuk megválaszolni, de az biztos, hogy önmagában az, hogy ezzel véleményformáló szereplők foglalkoznak, már a gamerek sikere, hiszen egyre mélyebben ragad meg az esport, mint szó az emberek tudatában és jól jön az ingyen reklám, mely vágyat ébreszt a következő generációkban, akik közül lesznek, akik elindulnak ezen az úton. 

Ne legyenek illúzióink, amit esetleg jövőnek gondolnánk az esportok kapcsán, az már a legtöbb esetben a mindennapok szerves része. Világszerte tízezer fős stadionok adnak helyet esport versenyek fináléinak, melyekre szinte csak fiatal férfiakból és fiúkból verbúválódik a közönség. A legismertebb játékosok – akik megtehetik – sportpszichológusokat bérelnek fel, hogy megfelelően koncentráltak legyenek a versenyeken. Már tartóztattak le esport játékost e-mérkőzés megbundázásáért és megjelent a dopping is az esportok bajnokságain. Állandó beszédtéma, hogy a bajnokságokat hogyan lehetne fogadási csalásoktól mentessé tenni, de a programokban és a programozásban, vagyis a virtuális versenykörnyezetben rejlő csapdákat, az ebből fakadó előnyök és hátrányok kérdéskörét pedig még nem is érintettük.

Az esport-függőség betegség?

Az esportok kapcsán nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hogyan teszik próbára az egészségi, különösen a mentális egészségi állapotot és a szociális képességeket. Nem csupán az egyesült államokbeli iskolai mészárlások és a videojátékok közötti összefüggést érdemes vizsgálni, hiszen a játékok birodalmával belülről tisztában lévők is elismerik, hogy a játékosok között rengeteg a „toxic”-nak nevezett, segítségre szoruló gamer.

Tavaly nyáron robbant a hír, hogy az Egészségügyi világszervezet betegséggé nyilvánította a videójáték-függőséget. Arra azonban még ők sem készülhettek fel, hogy mire betegség lesz a videojáték-függőség, addigra a marketingnek hála, már rég az esportokról szól a közbeszéd. Az esport márka erejét így kevéssé rengette meg a hír, mintha kifejezetten az esport-függőségről írtak volna a WHO intézkedése nyomán a lapok, bár tartalmilag persze nincs különbség, az esport-függőség ugyanúgy létezik, ha másként hívják is.

Karácsony előtt aztán jött az újabb bombahír, hogy az USA Nemzeti Egészségügyi Intézete kutatásai szerint a képernyőnézés és a videojátékok átalakítják a gyerekek agykérgét, a pontos hatásokat pedig tovább vizsgálják. Egy valamire való esportoló legalább napi 8 órát „edz”, vagyis játszik, de nem ritka a 12-14 órás gyakorlóidő sem. Az ilyen mennyiségű folyamatosan gép előtt töltött idő lehetséges hatásainak számba vételét legbiztosabb az olvasóra bízni.

Az esport azonban a hazai trendjeit nézve azonban mindezek ellenére megállíthatatlanul tör előre. A Google szerint hazánkban 2015 óta szinte folyamatosan magasabb keresési találatokat eredményez az olyan hagyományos olimpiai sportágaknál, mint az ökölvívás, a birkózás vagy az öttusa. Az már rajtunk is múlik, hogy jöhet-e még trendforduló vagy beletörődünk, hogy az esportnak már nincs visszaút az e-játékok világába.