Kivégzett keresztények tömegsírjára bukkantak Líbiában

Az Iszlám Állam terrorszervezet által elrabolt és kivégzett etiópiai keresztények tömegsírjára bukkantak Szirt városa mellett. A helyszínt az egyik elfogott terrorista mutatta meg – nyilatkozta a líbiai belügyminisztérium szóvivője.

 

Advent utolsó vasárnapján a líbiai belbiztonsági hatóság tagjai egy harmincnégy fős tömegsírt találtak Szirt város közelében. Az Iszlám Állam terrorszervezet még 2015-ben rabolta el a Líbiában vendégmunkásként tartózkodó etiópiai keresztényeket – közölte a 24.ae.


Hirdetés

A dzsihadista szervezet tagjai 2015 áprilisában tettek közzé egy videót, amelyen látható, amint agyonlőtték a narancssárga ruhába öltöztetett foglyokat, majd egy mély gödörbe dobták a holttestüket. 

A líbiai hadsereg 2016 decemberében szabadította fel a várost az Iszlám Állam uralma alól. Azóta a helyi lakosság segítségével, illetve az elfogott dzsihadisták vallomása alapján több tucat tömegsírra bukkantak.

A líbiai belügyminisztérium bűnügyi igazgatósága szerint a kivégzett etiópiai keresztények tömegsírját is egy terrorista vallomása alapján találták meg. Az igazgatóság közzétett egy drón által készített légi felvételeket, amelyek alapján megtalálták a tömegsírt egy, a városhoz közeli faromon – közölte az Elfagr.com.

A hatóságoknak csak most sikerült a holttesteket kihantolniuk és azonosítaniuk. A belügyminisztérium szerint a kivégzettek földi maradványait hazaszállítják Etiópiába.

Az Iszlám Állam líbiai szárnya nem egyszer végzett ki tömegesen keresztény embereket. 2015 októberében egy videofelvétel terjedt el a világhálón, amin a terrorszervezet tagjai a líbiai tengerparton huszonegy kopt keresztény fejét vágták le. A Líbiában szintén vendégmunkásként tartózkodó egyiptomi férfiakat a kopt egyház saját mártírjaként temette el.

A vértanúkat a kopt egyház szentté avatta, és február 15-e olyan emléknapjává lett ennek a borzalmas eseménynek, melyet nem csupán a koptok, de a keleti ortodox, a római katolikus, és a történelmi protestáns egyházak is megtartanak.

S4C.News – Kassab Adonis

Képek: gate.ahram.org, elfagr.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb