#NapiPápa: csak egy “megújult és határozott” egyház léphet fel a botrányok ellen

Európában, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Ausztráliában a zaklatási ügyek erőteljesen kikezdték a katolikus egyház tekintélyét, története egyik legsúlyosabb válságába taszítva azt. Csütörtökön nyilvánosságra hozták Ferenc pápa levelét, amelyet az egyházon belüli botrányokról írt az amerikai püspököknek . A pápa főleg azt hangsúlyozta, hogy megújulásra van szükség a problémák megoldásának érdekében.

A katolikus egyházfő arról írt, hogy a bűnök eltussolására irányuló akarat „a bizonytalanság és bizalmatlanság érzetét” keltette a hívekben, így még nagyobb kárt okozott, mint maguk a visszaélések.  Mindez semmiképp sem járult hozzá a konfliktusok megoldásához, inkább lehetővé tette a bűnök megismétlését.

Ferenc pápa szerint olyan “kapcsolatok” sérültek, amelyeket az egyháznak meg kell gyógyítania, a pápa ezért arra biztatta az amerikai püspököket, hogy vegyék fel a harcot a “zaklatások kultúrájával” szemben. E küzdelem nemcsak új szervezetek, intézmények létrehozását igényli, hanem új megközelítések alkalmazását is. 

„A zavar és bizonytalanság korszakaiban figyelmesnek és igényesnek kell lennünk annak érdekében, hogy megszabadítsuk szívünket a kompromisszumoktól és hamis bizonyosságoktól és hogy meghalljuk azt, hogy Isten milyen küldetést szán számunkra” 

– fogalmazott a Szentatya.

A pápa szerint arra is vigyázni kell, hogy a konfliktus megoldása által ne adjunk terepet újabb problémáknak, ugyanakkor kifejezte azt is, hogy az egyház részéről most “megújult és határozott” megközelítésekre van szükség. Véleménye szerint a lelkipásztorok mindennapos “modus operandiját” meg kell újítani, és ismét hihetővé kell tenni az emberek számára a Biblia tanításait. 

Ferenc pápa februárra a püspökök részvételével konferenciát hívott össze a Vatikánba, itt lehetőség adódik a kérdés megvitatására és az esetleges megoldások felkutatására.

(Forrás: Vatincan News, MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre