Megdőlt Budapesten a szélrekord

A fővárosban János-hegyen mérték az eddigi legnagyobb szélsebességet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honalapján.

Az északnyugatias szelet több helyen kísérték erős, főleg a hegyvidéki területeken viharos lökések, a János-hegyen pedig 100,8 km/h-s széllökés is előfordult.

A tájékoztatás szerint legutóbb 1981-ben a Budaörsi Repülőtér állomáson dőlt meg a rekord, akkor 94,3 km/h-s széllökést mértek.

Az erős szél miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Az előrejelzések szerint egyébként péntek kora estétől jelentősen mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön helyenként (nagyobb eséllyel, számban a Dunántúl nyugati felén és a Borsod-Csongrád sávban) előfordulhat kisebb havazás, hózápor. Rövid idő alatt 4 centiméter körüli hó is leeshet.

Pénteken délutántól északnyugat felől havazás kezdődik, amely éjfélig nagyjából a Duna vonaláig ér el. Ebből már nagy területen lehet összefüggő hóréteg, általában maximum 3 centiméter, de az északnyugati megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat.

(OMSZ, MTI, Fotó: OMSZ)

Iratkozzon fel hírlevelünkre