Nem tűrték a fejfa keresztet a keresztény síron – az indonéz közösségi média felrobbant

A Purbayanban élő muszlimok felszólaltak egy, a közelmúltban elhunyt keresztény sírhelye ellen. Eltávolítanák a fejfa keresztet a javarészt muszlim halottakat befogadó temető területéről.

 

Az ország egyházi vezetői elítélik a muszlimok ez ügyben foglalt álláspontját, mely szerint a sírról még a keresztény elhunyt temetése előtt eltávolítanák a keresztet, írta a World Watch Monitor katolikus hírportál.

Albertus Slamet Sugihardi az Indonézia Jáva tartományában fekvő Purbayanban lelte halálát. Temetését december 17-én, egy nyilvános temetőben tartották volna, de mindenféle, már nemzetközi szintű problémává emelkedett akadályokba ütköztek, miután

a helyi muszlimok közölték, a temető kifejezetten a muszlimok számára van fenntartva, így a Sugihardi síremlékének tetején lévő keresztet el kell távolítani.

A Semarangi Érsekség elítélte az incidenst, mivel az “megsérti az alkotmányt, és ellene megy az állam Pancasila ideológiájának”, mely tiszteli a különbözőségeket, és alapvetően magát az embert.

A keresztény Sugihardi temetése a nagyrészt muszlim temetőben egy “vészhelyzetes” eset volt, nyilatkozta a The Jakarta Postnak egy helyi lakos. “El is temethetik ott, de mindenféle keresztény szimbólum nélkül”- tette hozzá Bejo Mulyono.

Sugihardi családjának és barátainak szintén nem engedték, hogy házukban imádságra összegyűljenek, mondván, ezt a közeli pringgolayani Szent Pál Templomban kell megtenniük.

Bejo elmondta, hogy ez a köztük és a helyi lakosok közt kialakuló konfliktus elkerülése miatt volt így, mivel a helyiek nem nézik jó szemmel a keresztények vallási ténykedéseit, cselekedeteit.

“A falunk toleráns, leszámítva a vallási szertartásokat”- mondta Bejo.

A muszlimoknak engedve, a család beleegyezett, hogy a sírhelyről levágják a keresztet, bár a Semarangi Érsekség egyik, az üggyel foglalkozó bizottsága elmondta az UCAN-nak, hogy Sugihardi feleségének az incidens kirobbanását követően alá kellett írnia egy levelet, hogy a kedélyeket lecsillapítsa, ugyanis esete vírusszerűen terjedt a közösségi médiában.

“Ez egy újabb példája a növekvő és mélyülő vallási intoleranciának”- nyilatkozta a püspökség világi ügyekkel foglalkozó bizottságának titkára. “A kormánynak azonnal kezelnie kell az ügyet, mielőtt még kicsúszik az irányítás alól.”

Varga Gergő Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre