„Minden keresztényi élet egy misszió” – főleg a Szentatyáé

1. „A halotti lepelnek nincs zsebe, a pénzt nem tudjátok magatokkal vinni.”

Ez év tavaszán Ferenc pápa eddigi nyilatkozataihoz képest érezhetően erőteljesebben emelte fel szavát a maffia ellen, mely Olaszországban köztudottan

„mélyen vallásos szellemiségben” folytatja tevékenységét. A maffia tagjai aktív keresztény és egyházi életet „élnek”, miséken vesznek részt, templomba járnak. Ezzel kapcsolatban a Szentatya úgy nyilatkozott:

A maffiózók nem hívhatják magukat keresztényeknek, mert halál lakozik lelkükben, és halált osztanak másoknak.


Hirdetés

Emellett felhívta a figyelmet azokra a „hamis keresztényekre”, akik Krisztus feltámadásával azonosítják saját életük újrakezdését, azonban ez a fajta újrakezdés csupán ritkán valósul meg.

Szeptemberben ismét előtérbe került a maffia, amikor is a pápa részt vett egy szicíliai megemlékezésen, a maffiózók által meggyilkolt Giuseppe Puglisi atya halálának negyedévszázados évfordulóján. Felszólította a maffiát, hagyjanak fel a pénz hajhászásával, ugyanis köztudott, hogy a legtöbb gyilkosság ebben a régióban a pénzszerzésre, vagy az adósság rendezésére irányul.

2. Nők a téves egyházi tanok terjedésének megfékezéséért 

A  római katolikus egyház történetében a 2018-as évben fordult elő először, hogy nők kerültek a Hittani Kongregáció, a legfontosabb teológiai szervezet mellett működő tanácsadó testületbe.

A kongregáció jelenlegi működését tekintve igencsak széles körű: teológiai témájú kutatásokat kezdeményeznek, a felmerülő problémákra keresnek megoldásokat, valamint feladatuk, hogy megakadályozzák a hamis egyházi tanok terjedését.

Szintén a jogkörükbe tartozik – mint egyházi bíróság – a katolikus házasságok felbontásáról való döntés. A szervezet alapvetően érsekek és bíborosokból áll, emellett tevékenykedik a tanácsadói testület, mely idén három nőt vett fel.

Forrás: Vatican News

3. „Soha többé nem lesz papi pedofília”

Az idén nyilvánosságra hozott, papok által elkövetett visszaélésekre reagált a fenti mondattal a Szentatya, mellyel ő lett az első pápa, aki nyilvánosan elítélte a papi pedofíliát, valamint azok eltussolását.

Ferenc pápa nem csak rövid-, hanem közép és hosszú távú változásokat ígért a latin-amerikai országokban történtek utáni vizsgálat következtetéseinek számba vétele után.

Szégyenkezve kell elmondanom, hogy nem hallottuk meg a szexuális visszaélések kiváltotta botrányokat, és nem reagáltunk rájuk időben.

– írta egy levelében a pápa.

A chilei történéseket követően nyár végén a pennsylvaniai államügyész hozott nyilvánosságra egy jelentést, mely az államban történt visszaélésekről adott tanúbizonyságot. A Szentatya elismerte, a papi pedofíliát az egyház sokáig elhallgatta, azonban ezen nyilatkozatokat olvasva egyértelműen érezhető a pápa eltökéltsége a jelenség teljes megszüntetésének érdekében. 

4. Harc a klímaváltozás ellen

Az már egy ideje tudható, hogy a Római Katolikus Egyház egyre aktívabban próbál fellépni a klímaváltozás ellen. Idén nyáron Ferenc pápa a környezet fokozott védelme érdekében a legnagyobb gáz- és olajipari cégeket fogadta a Vatikánban. 

Forrás: Vatican News

A rendezvény az Energiaátalakulás és Aggodalom Közös Otthonunkért nevet kapta, melyre többek között az ExxonMobil és a BP is meghívást kapott. A Szentatya egyértelművé tette, nagyra értékeli az eddigi lépéseket, de még mindig aggasztónak találja, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása nem csökken. Ennek fényében hatékonyabb fellépést kért a jelen lévő vállalatok vezetőitől, akiket egy csoportos audiencia keretei között fogadott.

5. Elfogadhatatlanná nyilvánította a halálbüntetést

A katolikus egyház fennállása óta, évszázadokon keresztül elfogadta a halálbüntetés alkalmazását olyan ritka és viszonylag szélsőséges esetekben, amikor úgy látta, ez az egyetlen módja, hogy „hatékonyan meg tudjanak védeni emberi életeket egy kegyetlen agresszorral szemben”.

Az egyház véleménye már II. János Pál pápa idejében más irányt vett, azonban konkrét nyilatkozat eddig még nem került nyilvánosságra. A Vatikán idén úgy értékelte a helyzetet, hogy az erre vonatkozó korábbi egyházpolitika már idejemúlt,

a társadalom védelme más módon is megoldható.

Ezzel a halálbüntetést hivatalosan is minden körülmények között elfogadhatatlanná nyilvánították, a katekizmuson úgy változtattak, hogy az teljes mértékben tükrözze a Szentatya által vallott teljes elvetését az efféle büntetésnek.

6. Az egyházi hivatalos álláspont egyáltalán nem ítéli el a homoszexuális embereket

2018 december havában a Szentatya világosan tisztázta az egyház álláspontját a homoszexuális emberek irányába:

saját adottságaik elfogadásával helyet kínál számukra a testvéri közösségben

mindaddig, amíg az azonos neműekhez vonzódó nemi irányultság testi megélésétől tartóztatják magukat.

Ferenc pápa kiemelte, nem tartja helyesnek a meleg emberek pappá szentelését, ugyanakkor, ha ez már megtörtént, úgy szigorú cölibátusban kötelező élniük – ahogy heteroszexuális társaik is teszik a papi hivatást választva. 

+1
Az egész világsajtót bejárta az a 2017-es hír, miszerint a pápa ajándékba kapott egy Lamborghini Huracan RWD-t magától a luxusautó gyártójától. Az autó színeiben harmonizál a Szentatya ruhájával és a vatikáni zászlóval is.

A pápa nemcsak dedikálta, hanem meg is áldotta a négykerekűt, mely sorsáról már akkor döntött: egy monacói árverésen ad túl rajta. Tavasszal azt becsülték, hogy 425 ezer dollárért kelhet el a jármű, azonban májusban rekordáron, közel 780 ezer dollárért vitte el új tulajdonosa.

Forrás: MTI/EPA/OSSERVATORE ROMANO

A Szentatya egyébként régóta ellenzi a legújabb telefonok, valamint autók megvásárlását, az ilyen ajándékokból, vásárlásokból befolyt összeget egy az egyben jótékony célra ajánlotta fel. A pénzt három szervezet között osztotta szét. Nemcsak azokat a keresztényeket támogatta otthonaik, templomaik, épületeik újjáépítésében, akiket az Iszlám Állam katonái űztek el Irakból, hanem az emberkereskedelem és prostitúció áldozatává esett nőket, valamint afrikai országokban orvosi ellátást nyújtó szervezeteket is.

Kiemelt kép forrása: Vatican News

'Fel a tetejéhez' gomb